Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


c. Képzőművészeti nevelés, kiscsoport

KÉPZŐMŰVÉSZETI TEVÉKENYSÉG

(JAVASOLT FELADATOK)

 

KISCSOPORT (3-4 éves gyerekek)

Az alábbiak természetesen csak javaslatok, hiszen a témák, feladatok sorrendje, minden pedagógus által alakítható, formálható, bővíthető annak függvényében, hogy hol, milyen körülmények között dolgozunk, mennyire tartjuk fontosnak ezeket a tevékenységeket, és az eredményeket milyen mértékben tudjuk hasznosítani a tanítás, nevelés többi területén. E sorok írója ahhoz nem elég bátor, hogy megmondja, előírja valamennyi kollégának, hogyan tanítsa ezt a tantárgyat falun, városon, alföldön és hegyvidéken, csupán azt fogalmazhatja itt meg, hogy adott esetben ő hogyan, milyen módon, eszközökkel tanítaná az óvodásokat rajzolni, festeni, milyen feladatok segítségével próbálná elérni célkitűzéseit.

Szeptember: Ismerkedés az egyszerű rajzeszközökkel, spontán játékok (Bevezető)

A kiscsoportos óvodás számára fontos, hogy szokja a még ismeretlen környezetet, közösséget, ennek egyik kézenfekvő, vonzó módja lehet a szabad, kötetlen játék a különféle rajzeszközökkel. A csoport körbeüli a kis asztalkákból téglalap alakban, köralakban formált nagy közös munkaasztalt, amelyen vastag falú műanyag poharakban egyszerű rajzeszközök: grafit ceruza, színes ceruzák, golyóstoll, valamint rajzlapok sorakoznak. Az óvónő helyet foglal a gyerekek között és közösen próbálják ki a különféle eszközöket és közben beszélgetnek, ismerkednek egymás eredményeivel, énekelnek.

Október: Ismerkedés további eszközökkel, valamint a színek elnevezésével (Színelméleti alapismeretek)

Ha a gyerekek kedvet kapnak a rajzeszközökkel való játékhoz, akkor folyamatosan bővítjük a választékot filctollal, zsírkrétával. Fontos az új eszközök, azok felhasználási módjának a gyakorlati bemutatása. Játék közben megnevezzük a színeket, illetve azonosítsuk ezeket környezetünkben, képzőművészeti reprodukciókon. Az utóbbiakból (egyelőre a szerzők, címek megnevezése nélkül) kis, alkalmi tárlatokat rendezünk, ezzel is színesítve a tevékenység tartalmát, hangulatát.

November: Milyen alaphoz illik a kiválasztott szín? (Színellentétek)

Ha a csoport belelendül a játékba, a gyerekek kezdik felismerni, tudatosan használni a színeket, eszközöket, próbálkozhatunk a színes alapok bevezetésével, valamint az ezeken érvényesülő színek használatával is. Még nem értékeljük, de már bemutatjuk kis, rögtönzött tárlatok keretében (a táblán, tapadós gyurmával) az eredményeket. Közben folyamatosan nyomon követjük, bátorítjuk a már felismerhető, sejtszerű ábrázolások megjelenését.

December: Festés ecsettel, pecsételés, spontán szimmetrikus foltok (Szimmetria)

Amíg megjelennek az ábrázolás első csírái, az érdeklődés felkeltése érdekében új technikákkal, eljárásokkal ismerkedünk. A festékek oldásának, keverésének begyakorolása után, olyan egyszerű feladatok kivitelezése is lehetővé válik, mint a tenyér befestése és lepecsételése. Az így nyert folt festéssel, rajzzal kiegészíthető más elemekkel; fát, madarat, állatokat formálhatunk ezekből. Összehajtogatással nyert spontán, szimmetrikus foltokat nyerhetünk, ezek tetszés szerint kiegészíthetőek, filctollal, színes ceruzával, kollázs technikával.

Január: Ritmusok, díszítő rajz, alkalmazások

Egyszerű kis gyakorlatokról van szó, hiszen csak olyan feladatot, technikát választhatunk, amelynek alkalmazását lehetővé teszik az életkori sajátosságok. Díszíthetünk kollázs technikával, pecsételéssel sálat, könyvjelzőt, zsebkendőt, a baba ruháját, a lényeg, hogy a gyerekek elsajátítsák a ritmus legegyszerűbb módozatait, lehetőségeit és ezeket felismerjék közvetlen környezetükben, a népművészetben, iparművészetben, a mindennapi életben.

Február: Az addig megismert anyagok, technikák, elméleti ismeretek segítségével, felhasználásával készítsünk farsangi álarcot. (Ismétlés)

Ez a feladat akár egy kézműves tevékenység folytatása is lehet, hiszen különösen ebben a korban még nem lehet és nem is szükséges szigorú határokat vonni a két tevékenységforma között. Itt alkalmazhatjuk kreatív módon a színekkel, színellentétekkel, kollázs technikával, pecsételéssel, rajzzal kapcsolatos ismereteket.

Március: A pont. Készítsünk minél változatosabb eszközökkel, minél változatosabb színű, elhelyezésű, vastagságú, különféle technikákkal kivitelezett pontokat. (A pont, mint a képzőművészet alapeleme)

Ezek legyenek minél változatosabb méretűek, színűek, és kivitelezésnél használjunk minél változatosabb technikákat: ceruza, filctoll, zsírkréta, festés újbeggyel, ecsettel, ragasztás, pecsételés.

Április: A vonal. Készítsünk minél változatosabb eszközökkel, minél változatosabb színű, elhelyezésű, vastagságú, különféle technikákkal megvalósított vonalakat. (A vonal, mint a képzőművészet alapeleme)

Akárcsak a pontok esetében ragaszkodjunk ahhoz, hogy a vonalak minél változatosabb színűek, elrendezésűek, vastagságúak legyenek. Kísérjük nyomon és értékeljünk, bátorítsunk minden olyan kísérletet, amely ábrázolásra utal.

Május: A folt. Készítsünk minél változatosabb eszközökkel, minél változatosabb színű, elhelyezésű, vastagságú, különféle technikákkal megvalósított foltokat. (A folt, mint a képzőművészet alapeleme)

Ennél a témánál elsősorban festőtechnikákat alkalmazunk, vagyis vízfestéket, temperát, de foltokat nyerhetünk filctollal, zsírkrétával, kollázs technikával is. Ennél a témánál ismerkedhetünk a spontán, szimmetrikus foltok fogalmával is.

Június: Ismétlés.

Lehet-e ismétlésről beszélni a képzőművészeti nevelés kapcsán? Természetesen lehet, de itt nem a hagyományos értelembe vett tevékenységre kell gondolni, hanem olyan szabadon választott feladatra, amely segítségével gyakorolhatjuk, rögzíthetjük a fentiekben felsorolt elméleti és gyakorlati ismereteket. Ebben az időszakban készíthetünk az óvodásokkal közösen az év folyamán létrehozott, legjobban sikerült munkákból egy átfogó, közös tárlatot, amely alapján megbeszélhetjük, kielemezhetjük, rögzíthetjük a tanultakat.

Tanács

Az óvodások valamennyi munkáját nem tudjuk megőrizni, gondok adódhatnak a tárolással, a munkák név és időpont szerint csoportosításával, a festett felületek összeragadhatnak, elkenődhetnek, néhány természetes anyagból készült kézműves tárgy tárolására, megőrzésére egyszerűen nincs lehetőség.

A fentiek miatt javasolom az óvodások munkáinak elektronikus tárolását, hiszen ma már minden óvodában van egy digitális fényképezőgép, vagy hasonló funkciót helyettesítő telefon, amellyel elkészíthetjük és nevek, időpont szerint külön könyvtárakba menthetjük a munkákat. Ez azért lenne fontos, mert így nyomon követhetjük személy szerint minden óvodás fejlődését, illetve időszakos megtorpanásait.

Az eredmények alapján a magunk számára is használható következtetések vonhatóak le a technikával, témaválasztással, a bemutatott szemléltetőkkel, mindennapi munkánkkal kapcsolatban.

Mit tanulhat meg képzőművészeti nevelésből egy óvodás a kiscsoport végeztével?

01.  Ismernie kell alapfokon néhány rajz- és festőeszközt, technikát, azok felhasználási módját.

02.  Legyenek alapfogalmai a színekkel, vonalakkal, foltokkal, ritmussal kapcsolatban, tudjon bekapcsolódni, eredményesen közreműködni csoportos tevékenységekben, vegyen részt az eszközök kiosztásánál, begyűjtésénél, tartsa tisztán környezetét, a nem használt ceruzákat, filctollakat tegye vissza rendszeresen a dobozba, pohárba.

03.  Szokja meg egyes eszközök (víz, vízfesték, pecsételő, ragasztó) közös használatát, legyen tekintettel a szomszédjaira, alkalom adtán segítsen azoknak.

04.  Fogja fel, hogy a tevékenység általában megváltozott környezetben, körülmények között zajlik és ez részéről is több figyelmet, együttműködést igényel.

05.  Már a kezdetektől ismerkedjen reprodukciókkal, iparművészeti, népművészeti tárgyakkal, ezeket kezelje úgy, hogy mindennapi környezetének olyan elválaszthatatlan, hasznos, értékes elemei, amelyekre a nevelő is folyamatosan utal.

06.  Fedezze fel a tevékenységek hasznosságát, szerepét a környezet díszítésében, játékok ajándékok, dísztárgyak készítésénél.

07.  Tudjon örülni a saját és a csoportos eredményeknek, legyen büszke a sikerült munkákra, az újonnan elsajátított technikákra és folyamatosan igényelje ezeket a tevékenységeket.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.