Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


g. Képzőművészeti nevelés, nagycsoport

KÉPZŐMŰVÉSZETI NEVELÉS

NAGYCSOPORT

Tulajdonképpen az utolsó óvodai évben lebonyolított tevékenységeknek összefoglaló jellege van, ezek készítik elő az óvodást az iskolába zajló tevékenységekre. Ha a csoportot helyesen irányítottuk, akkor a hatéves gyerekek már számos olyan ismerettel, képességgel rendelkeznek a képzőművészeti nevelés területén, amelyek segítségével valamennyi más tantárgynál előnyt élveznek, hiszen az itt tanultak sokoldalúan hasznosíthatóak az írásnál, olvasásnál és más tantárgyaknál, beleértve a környezetismeretet, matematikát, idegen nyelveket is. Külön figyelmet szentelünk ebben az évben arra is, hogy a képzőművészeti reprodukciókon, népművészeti, iparművészeti tárgyakon, a közvetlen környezetben is felismerjék az óvodások a tanultakat. Egyre nagyobb szerephez jut az ismeretek tantárgyakon átívelő szerepe és a mindennapi életben való felhasználása.

Szeptember: Ismétlés

Az előző években tanultak felelevenítése a középcsoportban készített munkák alapján. Ezúttal természetesen nem csupán anyagokról, technikákról, konkrét feladatokról esik majd szó, hanem olyan elméleti ismeretekről is, mint a színek megnevezése, alapszínek, ellentétek, a pont, vonal, a folt építő és díszítő szerepe, a legegyszerűbb ritmusképletek (egyszerű ismétlés, szín és motívum váltakozás). Ezúttal készíthetünk egy szabadon választott feladatot is, választott eszközökkel, amelyet mindenki az általa legjobban kedvelt, ismert módon old meg.

Október: Színelméleti alapismeretek

A nagycsoportban már megismerkednek az óvodások a hideg és meleg színek, semleges színek fogalmával és ezeknek az ismereteknek a sokoldalú felhasználásával különböző feladatok elvégzésénél. Konkrét feladatként készíthetünk tájképeket, csendéletek, díszítő rajzokat és még nagyon sok mindent, fontos, hogy a feladat megfeleljen, elősegítse, ösztönözze a színelméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását (pl. Hideg színek – Tél, Akvárium)

November: A pont, folt és a vonal díszítő, építő és szimbolikus, jelképes jelentéstartalmú szerepével ismerkedünk.

Szabadon választott téma, esemény, mese alapján készítünk vonalas rajzot filctollal, színes ceruzával, zsírkrétával.

A vonal és a pont szerepe a díszítő rajzban. Díszítő sorokat készítünk filctollal, vízfestékkel és ecsettel, pecsételéssel, kollázs technikával.

A pont jelképes jelentéstartalma: Piroska: piros pont, Farkas: nagy fekete pont, Nagymama: szürke pont. Egy ismert vagy akár kitalált mese ábrázolása pontokkal, vonalakkal, foltokkal. Ennek kivitelezésénél a legmegfelelőbb a kollázs technika alkalmazása, hiszen így tudunk azonos méretű, színű, könnyen felismerhető és megismételhető képelemeket készíteni. 

 

December: ünnepi díszek, díszítések a vonal, folt, pont, színelméleti ismeretek felhasználásával.

Ablakdíszek, karácsonyfadíszek, üdvözlőlapok. Ezek a feladatok tág lehetőséget nyújtanak a képzőművészeti ismeretek alkalmazására, de ugyanakkor nagyon sok kézműves feladat kivitelezését is messzemenően lehetővé teszik. Jó alkalom ez a két tevékenységforma összekapcsolására, és ha sikerül elkerülnünk a sztereotípiákat, a kész, leegyszerűsített, folyóiratokból, egymástól könnyen átvehető megoldásokat, akkor igen hasznosak lehetnek, amellett, hogy közösségformáló erejük van. A közösségformáló jelleget sok helyen a szülők, nagyszülők bevonásával is erősítik. Ünnepi díszek készítésére nagyon sok, a gyakorlatban már bevált lehetőség áll a rendelkezésünkre, ezek közül jó, ha a hagyományos, de kreatívan variált formákat (dió festése, mézeskalács figurák, ajándékdobozok, tobozdíszek) részesítjük előnyben.

Január: A ritmus tanulmányozása díszítőrajzok segítségével, ismerkedés új anyagokkal, alapokkal, technikákkal: tempera, vászon, karton, papírtányér

Kellékek (kendő, pajzs, körgallér, kézelők) készítése egy előadáshoz.

Papírtányérok, műanyag tányérok, poharak díszítése filctollal egy megadott téma, feladat alapján: Madárdal, Téli ágak, Kisütött a nap

Zsebkendők, szalvéták, kendők, abroszok díszítése pecsételéssel.

Február: Ellentétek. A vonal és a folt ellentéte, színellentétek: Firkarajz

Firkált felületen, vastagon író filctollal felismerhető formákat (virágokat, fákat, halakat, embereket) különítünk el, az alapot egységes folttal fedjük. A kivitelezésnél azt tapasztaljuk majd, hogy az óvodások közül még sokan nem nőtték ki teljesen az önfeledt firkálás örömét, jó lehetőség ez az örömteli tevékenység felidézésére és magasabb szintű, immár irányított hasznosítására.

Március: A ritmus szerepe jelenetek, események ábrázolásánál, a ritmus különböző formáinak megfigyelése közvetlen környezetünkben

Itt a tavasz, Képregény készítése. A képregény olyan egymáshoz kapcsoló jelenetek ábrázolása, amelyen ismétlődnek szereplők, motívumok, tárgyak, képelemek. Kedvenc témái ezek az óvodásoknak, kisiskolásoknak, egyben jó alkalom a visszatérő motívumok, formák, színek ritmusának a tanulmányozására is.

Április: A hideg és meleg színek kifejező ereje, új technikák, ábrázolási lehetőségek bevezetése

Az alap (hideg, meleg vagy semleges színű) megválasztásának jelentősége egy feladat, téma alapján

A hideg-meleg színek ellentéte szinte minden szabadon választott feladaton megfigyelhető, de készíthetünk külön olyan témákat is, ahol egy általunk választott ellentétpár (kék-sárga, vörös-zöld) dominál.

Aszfaltrajz a szabadban. Már a 3-4 éves kisgyerek is élvezettel rajzol a betonra, járdára krétával különféle alakokat, virágokat, állatfigurákat, de a nagycsoportban érik igazán oda, hogy ne csak széteső képelemeket, hanem adott keretben akár egységes jelenetet ábrázoljon, és ennek a képességének birtokában aszfaltrajz versenyeken vegyen részt.

Május: A természet megfigyelése utáni rajz

Olyan témát, feladatot választunk, amelyet az óvodások jól ismernek, naponta látnak és fel tudják idézni az ábrázolt tárgyak, személyek jellemzőit. Nem valódi természet utáni rajzról van szó, hiszen az életkori sajátosságok ezt még nem teszik lehetővé.

Ajánlott feladatok: Virágok, Édesanyám, Kedvenc időtöltésem, Önarckép, Kedvenc játékom, Az én kutyám, macskám, aranyhörcsögöm, Az én szobám, A házunk, gépkocsink, Az iskolánk. A feladat, téma megbeszélése után szabadon választott eszközökkel látunk hozzá a téma kivitelezéséhez, minden hasonlóságot, valósághű elemet megdicsérünk, kiemelünk, hiszen ezek alapos megfigyelése, visszaadása, ábrázolása a cél.

Június: Ismétlés, összefoglaló

Közösen átnézzük, megbeszéljük az év folyamán létrehozott érdekesebb, sikerültebb munkákat, amelyekből a kézműves tárgyakkal együtt, közösen tárlatot rendezünk. Fontos, hogy az elrendezés igényes, esztétikus legyen és a csoport valamennyi tagjának a munkái szerepeljenek rajta.

 

Milyen ismeretekkel rendelkezik képzőművészeti nevelésből a gyerek az óvoda végeztével?

Sok múlik azon, ki irányította, ki foglalkozott vele. Fontos az alapelemek, anyagok, technikák, színelméleti alapfogalmak ismerete, de a legfontosabb, hogy örömmel, önállóan, kreatívan, egyéni módon oldja meg a feladatait, vegyen részt a csoportos tevékenységekben, az eszközök kiosztásában, összegyűjtésében, a takarításban, a terem díszítésében, tudja értékelni a csoporttársai és a saját eredményeit. Ismerje fel az értékeket, a szépet a népművészetben, iparművészetben, képzőművészetben. Becsülje közvetlen környezete esztétikai értékeit és saját munkákkal járuljon hozzá ezek szebbé tételéhez.

A gyakorlat azt igazolja, hogy az alapismeretek, elméleti tudás hiánya könnyen pótolható az előkészítő, elemi osztályokban, de a könnyű eredményekhez, másoláshoz, kifestő könyvekhez, sablonokhoz, érdektelen, közömbös nevelőkhöz szokott tanulók átnevelése, helyes útra térítése már jóval nehezebb feladat.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mai világban azt sem, hogy a gyerekek nem csak festékkel, filctollal, ceruzával rajzolnak, festenek, írnak, hanem gyakran számítógéppel, táblagéppel is. Az óvoda, iskola alapvető feladata, hogy az otthon, a mindennapi életben szerzett ismereteket, tudást beépítse abba a törzsanyagba, amelynek alapozása, formálása, bővítése intézményes keretek között zajlik.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Clubbing: imposes anaesthetist destiny seedling tonguebiting doctor-sermons.

(usosova, 2019.06.04 07:57)

[url=http://mewkid.net/buy-prednisone/]Prednisone Without Prescription[/url] <a href="http://mewkid.net/buy-prednisone/">Prednisone Without Dr Prescription</a> kmy.hmul.muhisandor.eoldal.hu.mhy.sq http://mewkid.net/buy-prednisone/

Midwives going, so, calcium, misunderstanding.

(vutobiyi, 2019.03.27 07:32)

[url=http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/]Prednisone Without Dr Prescription[/url] <a href="http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/">Prednisone No Prescription</a> http://theprettyguineapig.com/prednisone-20-mg/