Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016. Szatmári szecesszió

2020.04.20

A szatmári szecesszió

 

Valahányszor a Kölcsey (Iuliu Maniu) utca végén járok, minden alkalommal megállok, hogy megnézzem annak a sarokháznak a homlokzatát, amelyben a virágüzlet működik. Ezen egy félkörös mezőbe illesztett, kivételesen gazdag motívumvilágú dísz látható, a felület központi eleme a címerpajzsformára emlékeztető kartus, amelyet levelek, virágok, ágak és gyümölcsök kifinomultan bonyolított rendszere övez. Azt hiszem ez a túláradni kész, de rafinált eszközökkel, stilizálással, kompozíciós megoldásokkal, szimmetriával mégis féken tartott tobzódás a szecessziós díszítmények egyedülálló varázsának titka. Azért tetszik, mert kimondatlanul is ember és természet megbonthatatlan egységét hirdeti úgy, hogy ezúttal az évezredeken át alakuló rendszereinket, szabályainkat — bár rövid időre és csak esetlegesen — ruházzuk át, kölcsönözzük a természetnek.

Izgalmas, feltáratlan terület a szatmári szecesszió világa, amelyről eddig már több helyen (Szamos, Építészet Szatmáron, Városismertető) írtam ugyan, de átfogó, részletes tanulmány még nem készült róla. Jó alkalom tehát a Friss Újság felkérése, hiszen lehetőséget nyújtott számomra, hogy kicsit körbejárjam a témát.

A szecesszió a historizmus ellenhatásaként kialakult képzőművészeti, iparművészeti, építészeti stílusirányzat, amely hozzávetőlegesen 1890 és 1910 között virágzott. Mint az köztudott, lényegében a legtöbb építészeti, művészeti stílus az előző irányzat ellenhatásaként alakult ki. A gótika a klasszikus hagyományokat még sajátos és szabadelvű felfogásban őrző romanika tagadásaként jött létre. A gótikus művészet építészeti és díszítőművészeti túlburjánzásának a reneszánsz hűvös nyugalma, egyensúlya, harmóniája vetett véget. Ezt a barokk ízlésvilág, kompozíció nyugtalansága dinamizálta, amely a rokokó túlbonyolított manierista formavilágába fulladt. Az egyensúly a historizmus irányzatainak hatására billent vissza. Ennek ellentéte a szecesszió már nem csupán egy építészeti vagy festészeti stílusként van jelen az európai kultúrában, hanem az emberiség kultúrtörténetének talán egyik utolsó, mindent átfogó és mindent átformálni vágyó stílusa. Jelentkezik az építészetben, festészetben, szobrászatban, ötvösművészetben. Létezik szecessziós díszítésű bútor, divat, szecessziós stílusú plakátokat, könyvborítókat, evőeszközöket, állólámpákat, gyufásdobozokat is terveztek. Általában a bécsi szecesszió stílusát nevezzük így, amely a német Jugend-stílus kifinomultabb, érzékenyebb, olykor érzékibb változata volt.

Magyarországi vonulatát magyaros szecessziónak is szokás nevezni. Ornamentikáját természeti, főleg növényi és állati formákból merítette. Kirobbanó sikerének titka, hogy elemi erővel emlékeztet minket az egyre iparosodó, elidegenedő világban arra, hogy a természet részei vagyunk, nem érezhetjük tehát sajátunknak a nagyvárosok szűk utcáit, szürke, dísztelen és fantáziátlan bérházait, kormos, rideg gyártelepeit. Európa nagyvárosainak emeletes házait, szállodáit, középületeit ezekben az években gazdagon burjánzó, kifinomult eleganciával megjelenített és komponált ornamentika lepi el, a művészek a legkülönfélébb anyagokba, betonba, üvegbe, vasba stb. álmodják azt a hajlékony, érzékeny, törékeny, emberléptékű világot Bécsben, Münchenben, Amszterdamban, Barcelonában, Budapesten, amely hitük szerint kiérdemelt jussuk.

Szatmárnémetiben is a múlt századfordulón terjedt el, számtalan ilyen díszítésű, homlokzatú épület tanúskodik főleg a városközpont közelében arról, hogy a színben és vonalvezetésben tetszetős, népszerű stílust rövid idő alatt felkarolta a város vezetősége és polgárságának tehetősebb rétege.

Kiemelkedően szép példája a Pannónia (Dacia) szálló 1902-ben emelt épülete, amelynek homlokzatát Zsolnay-kerámiával díszítették. A motívumok között itt is találhatunk városcímereket, a növényi ornamentikát antropomorf elemek gazdagítják. Az épületet Lechner Ödön egyik tanítványa, Bálint Zoltán nagyváradi műépítész tervezte (egyes források szerint Frommer Lajossal) és a régi városháza, a lebontott „tornyos ház” helyére épült. Amikor a város vezetősége, élén Hérman Mihály polgármesterrel elhatározta, hogy ide európai szintű és rangú szálloda, szórakozóhely kerül, akkor szinte kínálta magát ez a Magyarország fővárosában, nagyobb városaiban már meghonosodott stílus. A budapesti, nagyváradi, kolozsvári, debreceni, kecskeméti, marosvásárhelyi, szabadkai példák hatását Szatmárnémeti sem tudta és nem is akarta elkerülni. Szállodája rövid idő alatt az ízlésbeli és technikai felzárkózás egyik szimbólumává nőtte ki magát, amelynek helyi stílusteremtő példája, szerepe sem elhanyagolható.

A Pannónia (Dacia) épületéhez tartozik a szatmári Filharmónia koncertterme. Ennek belső díszítése egységes, ugyanakkor fantáziadús. Rafináltan ívelt épületelemeihez magától értetődő természetességgel kapcsolódnak a változatosan színes növényi motívumokból kialakított terülő díszek. Számomra ezekben a díszítésekben az a csodálatra méltó, hogy tervezőik a technika valamint az ábrázolás tekintetében, a legapróbb részleteknél is minőségre törekedtek. 

Manapság Szatmárnémetiben sokan tartják felháborítónak azt a tényt, hogy ez a gyönyörű, jelkép értékű épület, hagyományt teremtő példa magánkézbe került és néhány év elteltével olyan mértékben romlott az állaga, hogy az már-már visszafordíthatatlannak tűnik. Méltó felújításához nemcsak az akarat, a pénz, a jó szándék hiányzik, hanem, a technikai, iparművészeti, esztétikai háttér, amely a hasonló megvalósítások létrejöttét, állagának megőrzését hosszú időre szavatolta.

A Kossuth-kert (Grădina Romei) közelében két szép szecessziós díszítésű magánházat figyelhetünk meg. Ezeket Princz József és Ármin gépészmérnökök, gyárosok építtették a 20. század elején. Érdekes, hogy a zsidóság Szatmáron is hamar megszerette és felkarolta ezt a keleties ízlésvilágához közel álló stílust és nem csupán lakóházaikon, de templomaikon is megfigyelhetünk néhány elemet a szecesszió ornamentikájából. Az igazsághoz tartozik, hogy a zsidók ebben az időszakban elég sok templomot, gyárat, magánházat, kórházat, bérpalotát építettek. Ízlésviláguk, építészetük megőrizte ugyan a hagyományokat, de azt folyamatosan az európai stílusokhoz, a mindenkori környezethez, hagyományokhoz, divathoz igazították.

Szecessziós formavilágú, díszítésű volt a Kossuth kerti kioszk épülete is, amelyet már rég lebontottak. Nem tudom pontosan, hány ilyen magánház, középület található városunkban, ezért csak néhány jellemző példával szeretném szemléltetni a stílusirányzatnak a végtelenül változatos helyi megnyilvánulásait.

Szecessziós homlokzatokat többet is láthatunk a színház utcájában (str. Horea), a Várdomb (Decebal) utcában, a Sugárúton (B-dul I.C. Brătianu, B-dul Traian), a Széchenyi (str. 1 Decembrie 1918) utcában, a Rákóczi (M. Viteazul), Ady Endre, Honvéd, Wesselényi utcában. Ezek az épületek csak a legritkább esetben képviselik szerkezetileg is a szecessziós stílust, leggyakrabban csak a homlokzatukon látható díszítőelemek, vasrácsok, kapuk, zárópárkányok díszei utalnak erre az ízlésvilágra.

Itt is sok az áthatás, több épületre jellemző a stílusok keveredése. Sokan a szecessziós épületek közé sorolják az Iparos Otthon, az „atlaszos ház” vagy a „fehér ház” épületét. Megítélésem szerint ezek eklektikusak, bár a szecessziós motívumvilág jelenléte tagadhatatlan, és a határvonalak nagyon nehezen húzhatóak meg. Érdemes megfigyelni azt is, többek között a fehér ház (fehérház) épületén, hogy a legeldugottabb részletek is kellemes meglepetésekkel, figyelemre méltó részletekkel szolgálnak. A tervező nem gondolhatott arra, hogy mindez a mai fotótechnika, zoom segítségével felfedezhetővé, tanulmányozhatóvá, bemutathatóvá válik. Ennek ellenére a fenti, eldugott részleteknél is érvényesül a szakmai igényesség, és a belső kényszer diktálta minőség iránti igény.

Nagyon változatos és gazdag ez a motívumvilág. Érdemes lenne összegyűjteni, hogy hányféle stilizált növény, virág, antropomorf vagy zoomorf forma látható a szatmárnémeti épületeken. Meglepődnénk a minták és a források sokféleségén, hiszen a számos kölcsönvett motívum mellett akadnak olyanok, amelyeket különböző korabeli kiadványok, könyvek, nyomtatványok alapján készítettek el a szatmári mesterek és olyanok is, amelyek egyéni kreációk. Mestereket írtam, hiszen ilyen mennyiségű és változatosságú épületdíszek elkészítéséhez feltétlenül több, jól felszerelt műhelyre, mintarajzokra, öntőformákra, szakemberekre stb. volt szükség. Ők voltak azok, akik a régi szatmári lakások, középületek, templomok belsejében látható stukkódíszeket is készítették, de ez már egy másik témakör, terület. 

Úgy gondolom, hogy olykor a krónikás is lehet szubjektív és beszélhet röviden azokról a példákról, amelyeket különösen szeret, vagy amelyekért fokozottan aggódik Egyike szatmári kedvenceimnek a Sugárút és a Hunyadi (Corvinilor) utca sarkán álló szecessziós homlokzatú százéves bérház. Néhány hónapja már ennek az állapota is komoly aggodalomra ad okot. Valahányszor gyalog arra járok, pár másodpercre megszakítom az utam azért, hogy kicsit nézelődjek, vagy készítek még néhány felvételt a meglévőkhöz. A járókelők, az ott lakók közben gyanakodva méregetnek, nem értik, hogy mit is vizsgálok, örökítek meg egy lerobbant bérházon. Már azt is megkérdezték, hogy vannak-e komoly vásárlási szándékaim? Engem a legutóbb az érdekelt, hogy két-három év alatt hogyan pusztul városunkban az a kevés érték, amely megúszta a bombázást és a kommunizmust. Ennek a romlásnak az oka nem csupán a pénztelenség, a kulturálatlanabb rétegek rombolási hajlama (lásd a bejárati ajtót és környékét), hanem az átalakítási engedélyek olykor felelőtlen kiadása, illetve az engedély nélküli beavatkozások tolerálása. Azt, aki a földszinti ablakokat üzleti meggondolásból így elcsúfította, nem csupán az eredeti állapot visszaállítására, hanem a teljes homlokzat szakavatott felújításának a kifizetésére is kötelezném, hogy egy életre jegyezze meg, mit van joga átalakítani.

Gyakran hallok véleményeket innen-onnan arról, hogy melyik a város legszebb, a második vagy a harmadik legértékesebb, legmutatósabb épülete, ilyenkor mindig elcsodálkozom a nyilatkozó bátorságán, aki általában kapásból rangsorol. Bevallom, ha valaki felszólítana arra, hogy nevezzem meg a város öt legszebb, vagy legértékesebb épületét, zavarba jönnék, és hiába törném a fejem, még napok múlva sem tudnék olyan választ adni erre a kérésre, amellyel ne lehetne vitatkozni, vagy ne lehetne helyben megcáfolni. Nem tudom, hol lenne a helye egy ilyen felsorolásban a fenti épületnek, de biztos, hogy nálam közel lenne a lista elejéhez. Többek között azért is, mert szeretem a szecessziót, mert szép, gazdag, játékos formavilágú, egyedi a díszítése. A bérház 1906-ban épült, akkoriban még nem volt Sugárút, és a városnak ez a környéke sem lehetett igazán forgalmas. Egyszerű, viszonylag szerény méretű, egyemeletes épületről van szó. Felül téglalap alakú ablakokat láthatunk, a földszinten, a bejárat két oldalán üzlethelyiségek vannak. Az épület szimmetrikus, a tengely vonalánál helyezkedik el az ajtó, fölötte szalagokkal, füzérdíszekkel övezett, címerpajzsot idéző kartus látható. Az emeleti részen ablak lehetett, amelyet valamilyen okból befalaztak. A helyét oroszlánfejes falpillérek övezik, az egykori ablakkönyöklő alatti mezőt füzérdíszek töltik ki. Nagyon mutatósak a záró párkány tartóelemei (konzolok), amelyek felett mellvédszerű, hullámosan ívelt keskeny falrészt (parapetet) láthatunk. Elegánsan díszített a két oldalsó, hosszanti homlokzati rész, körbeírt női alakokat ábrázoló domborműveket, valamint egy-egy füzérdíszt fedezhetünk itt fel. A kör alakú díszítés az emeleti rész visszatérő ornamentikai eleme, ugyanúgy, mint a falpillérekkel, vízszintes vagy függőleges tagolásokkal elválasztott mezők peremén húzódó növényi ornamentikájú frízek. A földszint üzleteinek ajtói, kirakatszerűvé nyomorított ablakai fölötti mezők szintén levélmintásak, a központi részükön puttóval. Különösen jól érvényesülnek ezek a díszítések súrolt fényben, amely felerősíti a gazdag, változatos motívumvilág plaszticitását. 

Azért szeretem ezt az épületet, mert arculata, jellege, egyénisége van. Ha összehasonlítjuk a környezetében álló, sokkal jobb állapotba lévő tömbházakkal, társasházakkal, akkor ez bárki számára nyilvánvalóvá válik. 

Az Ady Endre utcában felhívnám a figyelmet egy kevésbé feltűnő, de annál szebb, fából készített, ívelt, szecessziós vonalvezetésű záró párkányra. Ezek a sérülékeny, egyre ritkuló díszek is megérdemelnének egy kis figyelmet. A szecesszió tehát ezt a városrészt sem kerülte el, az egyik családi házon közép tájt látható egy ilyen stílusú, gyönyörű homlokzati dísz, amelynek a fotóját már publikáltam az Építészet Szatmáron címet viselő könyvemben is.

Szecessziós díszítésű kapuk, lépcső- és erkélykorlátok is találhatóak a városban. Az egyik Princz ház bejáratánál, a Kossuth-kert mellett egy gyönyörű vaskapu hívja fel magára a figyelmet. Talán kifogásolható ennél a bátran díszítőművészeti alkotásnak nevezhető példánál a tökéletes szimmetria, de ezen belül bőven kárpótolja a nézelődőt az a jórészt növényi eredetű motívumvilág, amely még a jelentéktelennek tűnő részleteknél is tartogat meglepetéseket. Olyan ritmusok rendszerével találkozhatunk ezen a felületen, amely a vonalak és formák keleties burjánzása ellenére sem nélkülözi a rendet és az ennek köszönhető egységes összhatást. A tervezőnek még arra is volt gondja, hogy a zár mértani merevségét a sarkakon ívelt vonalú motívumokkal oldja. Gondosan vigyázott arra is, hogy a szerkezet tartóelemei se meredjenek csupaszon a magasba, ezek szögletes, rideg formáit változatos, hullámos vonalú kiegészítőkkel toldotta meg. Eddig még nem sikerült megtudom ki készítette, de a munkája alapján minden tiszteletet megérdemel az a mester, aki nemcsak a szakmáját (az anyagokat, technikákat) ismerte ilyen magas szinten, hanem a fentiek mellett gondja volt arra is, hogy ne okozzon stílustörést.

A szatmáriak egyszerűen Posta utcának nevezik a Bethlen Gábor (Gen. Averescu) utcát, hiszen ide nyúlik a békebeli években épült egykori főposta épülete, amelynek egy részében a hírhedt román állambiztonsági szervezet rendezkedett be. Akad itt is néhány látnivaló, bár a legtöbb központ környéki szatmári utcához képest első látásra meglehetősen szegényesnek tűnik. A Bercsényi (Coşbuc) utcai sarkon zsindelytetőt utánzó tornyocskával hívja fel magára figyelmet egy hozzávetőlegesen százéves bérház. Népies vonások keverednek az épületen a szecessziós stíluselemekkel, külsejének hangulata a békebeli évek polgári ízlésvilágát tükrözi. Nagyon szépek, egyediek az épületen látható növényi motívumokkal díszített ablakszemöldökök, de a legmutatósabb részlet a bejárati ajtó, amelynek elegáns, játékos vonalvezetésű, szecessziós védőrácsai a toldalékként később ide helyezett zászlótartó, postaláda, csengő, kaputelefon ellenére is elegánsak, szépek, hangulatosak. Egy ilyen kaput nehéz, hosszadalmas, körülményes dolog tönkre tenni, de számos példa bizonyítja városunkban, hogy ez nem teljesen lehetetlen.

Látható az utcán egy különösen gazdag motívumvilágú, dominánsan szecessziós elemeket; virágfüzéreket, levélkötegeket, magvas növényi hüvelyeket tartalmazó fejezet is, amely a maga nemében párját ritkítja. A díszítmény szimmetrikus ugyan, de ha a tengely mentén ketté választjuk, ráébredünk arra, hogy nagyon sok belső feszültséget rejt magában az első látásra kiegyensúlyozottnak tűnő felület. A középvonalon még a virágmotívumok méretben fokozatosan növekvő ábrázolása is térhatást, dinamizmust sugall.

Több alkalommal írtam eddig különböző cikkekben, kiadványokban, a Várdomb utcai zsinagóga jelképeiről. Számomra igazán izgalmas, összetett, vegyes motívumvilágú a kisebb épület, kápolna, amelyen a kötelező zsidó jelképektől a héber feliratig még nagyon sok, számunkra, keresztények számára is jól ismert díszítőelem köszön vissza. Ilyenek a két oldalán a szecessziós vonalvezetésű záró párkányok, a kompozit fejezetű falpillérek, a stilizált kagyló motívum, az ívsor fríz, a meander motívum, az alattuk látható kartusok és még sorolhatnám. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ortodox izraelita építészetre a mereven hagyományőrző ornamentika a jellemző, ezt úgy tűnik az imént idézett példa is cáfolja.

A Várdomb utcai Delman ház is a múlt századforduló táján épülhetett, díszítményei, erkélyei, a homlokzat gazdag, döntően növényi ornamentikája egyértelműen ennek a kornak az ízlésvilágára, a szecesszióra utal. Valahányszor arra járok, engem egyre inkább egy olyan hölgyre emlékeztet ez a homlokzat, akit ódivatú, agyondíszített kalapjával, földig érő, álig zárt csipkedíszes selyemruhájával, gombolós, mérsékelten magasított, finom bőrből készült, keskeny orrú cipellőjével, rojtos napernyőjével egy véletlen folytán végleg itt felejtettek. A különbözőségek miatt nemcsak számunkra furcsa, szokatlan, idegen a harmadik évezred forgalma, a parkoló gépkocsik és üzleti vállalkozások kellős közepén ez a túldíszített, de mára már alaposan megkopott, olykor találomra, részlegesen és nem mindig a megfelelő igényességgel felújított, kiegészítgetett bérház. Mintha már önmagának is terhesek volnának azok a cirádák, díszek, amelyek egykoron kiemelték a szürke, alföldi város sivárságából, építészeti, díszítőművészeti igénytelenségéből. Pedig ez a szépség, igényesség nyilvánvalóan létezett, erre utal a homlokzat egyik jellemző részlete, amely Szatmáron szinte egyedülálló, és amellyel talán csak a Széchenyi (1 Decembie 1918) utca bérháza — az egykori polgármesteri hivatal épülete — vetekedhet városunkban.

Miután alaposabban szemügyre vettük a részleteket — a gyümölcsökkel díszített lendületes vonalvezetésű záró párkánytól, a felületet függőlegesen osztó frízek között látható kígyózó vonalú, növényi ornamentikájú koszorúkkal gazdagított indákig, amelyek ovális ablakszemet ölelnek — még nagyon sok figyelemre méltó elemet fedezhetünk itt fel a maszkokkal díszített falpillér fejezetektől a rendkívül elegáns erkélyrácsokig. Ha valaki időt szán arra is, hogy a kopott, sivár bejáraton keresztül belépjen az épületbe, nem csalódik, mert a lépcsőfeljáróban egy rendkívül szép, egyszerűségében is mutatós korláttal találkozhat, amelynek kifinomult ritmusa különös érzékenységről, a homlokzat díszítményeihez méltó igényességről, játékosságról árulkodik.

Egy ideig eljátszottam azzal a gondolattal, hogy mi történne akkor, ha ezt az épületet teljes egészében, korhűen felújítanák az illetékesek? Az anyagiakon túl vajon kevésbé tűnne idegennek a teljesen megváltozott, alapvetően más jellegű környezetben? Attól sem várhatunk túl sok jót, ha az épület sorsát az itt lakókra, az üzlethelyiségek bérlőire bízzuk, hiszen az szinte borítékolhatóan további baldachinokat, rikító cégtáblákat, műanyag ablakokat, parabola antennákat, hevenyészetten kiaggatott drótkötegeket, a parkoló gépkocsik miatt használhatatlan járdákat, megközelíthetetlen bejáratokat eredményez. A sérült díszekkel, párkányokkal, a homlokzat egészének korhű felújításával természetesen akkor sem törődne senki, hiszen ezek tartós rendbe tétele jelen esetben egyéni akcióként elképzelhetetlen. 

A Delman házhoz hasonló helyzetben még több tucatnyi épület található a városban. Nincs, honnan tudjam, milyen sorsra számíthatnak ezek, csak sejtéseim vannak, amelyekben megerősített az, amit az épület belső emeleti folyosójáról letekintve észleltem. Ilyen mohával, fűvel, futó gyomnövényekkel vastagon belepett málladozó, régi cseréptetőt manapság ritkán látni. Ki fogja mindezt letakarítani, felújítani, kicserélni?

A szecessziós elemek a központ környéki utcákhoz hasonlóan a Kölcsey (Iuliu Maniu) utcát sem kerülték el. A változatos, mutatós, kifinomult minták, díszítőelemek közül kettőt szeretnék csak megemlíteni, ezek az utca végének bal- és jobboldalán láthatóak. Mindkettő igazolja, hogy a legegyszerűbb, legszokványosabb ablakkeret is különlegessé válhat a két oldalán látható stilizált gyümölcsfáknak köszönhetően.

A Tisztviselőtelep leghosszabb utcájának (Vajay, G. Georgescu utca) a második szakaszán is számos nagyon szép ablakkeret, homlokzati dísz, füzérdísz, figurális motívum látható. Régi ismerősként köszön vissza egy ablakszemöldök, amelyen két kisgyerek, puttó a kezével koszorúdíszt tart. Egy Madách utcai földszintes magánházon találkozhatunk ehhez hasonlóval, a különbségek abból adódnak, hogy ezúttal a gyerekek csak félig látszanak, a felület üresen maradt részét pedig lendületesre mintázott levélkötegek takarják. Az ablakok közötti mezőben a figyelmes néző a Sas (Tabajdi) patikán látható geometrikus formákból kialakított díszítősorokhoz hasonló megoldásokat fedezhet fel. A párhuzamok keresése az első látásra gyakran azonosnak tűnő, de valójában ötletesen variált alapmotívumok formai gazdagságára hívja fel a figyelmet. Egyelőre nincsenek pontos, megbízható információim arról, hogy a Popp Aurél által a két világháború között alapított DAC kerámiagyár milyen mértékben vette ki a részét épületdíszek tervezésében, kivitelezésében, sokszorosításában, de vitathatatlan tény, hogy működésének pár éves időszakában jelentősen megugrott az egyedi megoldású, az átlagtól elütő formavilágú díszítmények száma felénk.

Ezen az utcán a kedvenceim közé tartozik egy általam „tulipános háznak” nevezett, meglehetősen rossz állapotú családi ház, amely egyszerű díszeinek keresetlen bájával hat. Az ismétlődő, tulipán formában végződő alapmotívum, egyúttal a magyar népművészetben számtalan változatban megjelenített életfát is eszünkbe juttathatja.

A Honvéd (B-dul Unirii) utca jobboldalán látható a Neumann ház, amelyben évtizedekig a város peremvidékén lakó gyerekek számára elemi iskola működött, ezért nevezték az itt lakók az épületet nemes egyszerűséggel „nájmon iskolának”. Homlokzata — amelyben jelenleg a Szatmár megyei Labdarugó Egyesület székel — szecessziós jellegű díszítményekkel rendelkezik, ilyen motívumokat fedezhetünk fel az ablakokat elválasztó falpillérek fejezetein, a záró párkány alatti sávon, illetve az ablak szemöldökökön. Az utóbbiak díszítménye gazdag és változatos formavilágról árulkodik.

Szerintem megérdemelnek egy kis figyelmet még a mai lerobbant, elvadult állapotban is azok a múlt századfordulós, szecessziós erkélyek, amelyekből sétánk során többet is láthatunk az Árpád (B-dul Vasile Lucaciu) utcán. Ezek érdekesek, mert a stílusukhoz illő, legömbölyített erkélylemezük van, mert szecessziós vonalvezetésű, lendületes formavilágú, növényi ornamentikájú korlátjuk felső peremére is a játékos vonalvezetés a jellemző. Ha valaki alaposan szemügyre veszi a kovácsoltvas alkotóelemeknek a szimmetrikus elrendezés ellenére is érvényesülő mozgalmasságát, felfigyel a geometrikusan merev és a lágyan ívelő vonalak harmóniájára, azt minden bizonnyal néhány perc erejéig magával ragadja majd a látvány, és arra ösztönzi, hogy lehetőségeket keressen a megmentésükre. Az erkélyek mögött általában műanyag ablakok rideg fehérsége virít, nem valószínű, hogy használják az erkélyt, hiszen akkor a tulajdonos bizonyára kiszedegetné az erkélylemezen megtapadt, és a betont folyamatosan porlasztó gyomnövényeket.

Régóta keresem azokat a műhelyeket, amelyekben ezek készülhettek, néhányra a Szamos régebbi számaiban, a hirdetések között bukkantam rá. Sajnos nem tudjuk tételesen, hogy bizonyos épületdíszeken kik dolgoztak, de figyelmesen lapozva az újságokat, rábukkanhatunk néhány olyan hirdetésre, amely ehhez a témakörhöz kapcsolódik.

Az 1919. január 5-i számban például azt olvastam, hogy a Kölcsey (Iuliu Maniu) utca 14. szám alatt található műhelyt — amelyben vaskapukat, rácsokat, vaskerítéseket is készítettek — Dahlström Géza vette át. Ugyanitt olvashatunk a Vadnay testvérek kerékgyártó és kovács műhelyéről, amely régebben a Morgenthal utódai nevet viselte, és a Várdomb (Decebal) utcában volt. Az 1919. április 15-i számból megtudjuk, hogy a Báthory (Martirilor Deportaţi) utca 20. szám alatt Nusbecher Menyhért új bádogos műhelyt nyitott.  Nagy József 1922. március 3-án szerelési és lakatos munkákat vállalt a Deák tér (P-ţa Libertăţii) 9. szám alatt működő, villanyerőre berendezkedett műhelyében.

A Wesselényi (Wolfenbüttel) utcában látható egy nagyon szép, szecessziós díszítésű, monogramos, vaskapu, amelynek külön varázst kölcsönöznek a hajlékony szárú, elegáns, ritmikusan ismétlődő levelek. Ha a motívumok lefestéskor más tónust kaptak volna, mint az alap, még jobban érvényesült volna az egyszerűnek tűnő, mégis megkapóan kecses kompozíció.

A szatmáriak többsége az Ana Ipatescu utcát Erzsébet királyné néven ismeri, de volt Bariţiu, Ion Brătianu utca is. Később, a hetvenes évektől Ana Ipătescu lett a neve, ma is így hívják. Korántsem a legrégebbi utcák egyike városunkban, hiszen a Tisztviselőtelep helyén hosszú ideig lankák, kertek voltak, az utcák — ahogyan ma is ismerjük őket — a múlt század elején kezdtek kirajzolódni.

A legelején, a baloldalon látható emeletes bérház jó százéves épület, homlokzatán bőven találunk szecessziós elemeket. Ilyenek az ablakszemöldökök, ablakkönyöklők, a záró párkány, de jellegzetesen szecessziós vonásokról tanúskodik a záró párkány fölötti, merészen ívelt, szimmetrikus épületelem is, amely megkoronázza, kiemeli a szépen és érdekesen tagolt homlokzatot. Ha oldalról, napfényben nézzük az ablaksort, azt tapasztaljuk, hogy az ívelt vonalak ismétlődő, egymás hatását fokozó ritmusa folyamatos mozgást, hullámzást sugall.  Jó példa ez az épület is arra, hogy a szatmári szecesszió lényegesen gazdagabb, változatosabb, figyelemre méltóbb, mint azt sokan gondolnák.

Az egyik kedvencem ezen az utcán egy elegánsan tagolt bejárati ajtó, amely a maga hivalkodástól mentes egyszerűségével, szimmetrikus elrendezésével, visszafogottan is választékos motívumvilágával, meggyőzően, hitelesen alkalmazkodik a kisvárosi lét kereteihez, életkörülményeihez, minden álromantikától, titokzatosságtól, magamutogatástól mentesen derűs, otthonos, igényes, meghitt hangulatot közvetít.

A fentiekben helyszűke miatt csak néhány példát ragadtam ki városunk gazdag és változatos szecessziós örökségéből, de talán ennyi is elegendő arra, hogy figyelmeztessen: vannak értékeink, olyan homlokzataink, amelyek egyéni jelleget, karaktert kölcsönöznek a megyeközpontnak, és ezek megőrzése, tovább adása a mi feladatunk. Szatmárnémeti jellegét ugyanis nem a tömbházaknak vagy az alapformákat ismétlő, egymáshoz is bántóan hasonlító, újsütetű templomainak, iroda- és üzletházainak, banképületeinek köszönheti, hanem azoknak a természetes módon megjelent és kisebb-nagyobb átformálásokkal gyökeret eresztett stílusoknak, amelyek meghonosodtak itt. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy felismerjük, a globalizációval ezek a jellegzetességek, személyi jegyek felértékelődnek. Nem abban a formában, hangsúllyal, mint a régi kávédarálók, rézmozsarak, telefonok vagy írógépek, a karakteres városkép ugyanis nemcsak nosztalgikus merengések, emlékezések tárháza, kiindulópontja, hanem önazonosságunk, hovatartozásunk, múltunk tanúja, tehát egyben jelenünk és jövőnk forrása is. Engem a Pannónia szálló épületének tönkretételében nem csak az zavar, hogy a városközpont legjobb telkén álló, reprezentatív, jelkép értékű, hatalmas áldozatokkal megvalósított építészeti alkotását pusztítják, hanem megnyomorítják, eredeti formájából kivetkőztetik azt a stílusteremtő viszonyulási alapot, példát is, amelynek a szatmári szecesszió létét köszönheti.                                                                                           

 

Muhi Sándor