Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


09. 1989, a fordulat

2020.04.26

 

 

09. 1989, a fordulat

 

Természetesen az 1989-es eseményekről, fordulópontról Szatmárnémetiben is megemlékeztek, két ilyen emléktábla is látható az újközpontban és van egy ifj. Sófalvi György emlékét idéző tábla a Kölcsey Ferenc Főgimnázium udvari bejáratának a közelében. Az még hosszú ideig vita tárgya lesz, hogy hősök vagy áldozatok-e azok a katonák, akik az 1989-es események alkalmával meghaltak. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen eddig még a jobbára oktalan lövöldözések okozóit, előidézőit, felelőseit sem sikerült teljes mértékben felderíteni, azonosítani. Ennek a könyvnek nem célja és nem feladata ezzel foglalkozni, hiszen elsősorban a szobrokat, emléktáblákat, azok történetét szeretné bemutatni. Szatmár megyéből hét ilyen halottról tudunk, belőlük hat katona és egy egyetemi hallgató volt. Ők szatmári, Szatmár megyei származásúak, de egyikőjük sem Szatmáron halt meg, hiszen városunkban nem volt lövöldözés. Azt pontosan tudjuk, hogy mit jelentenek az események azok számára, akik átélték ezeket a napokat, arról is tudunk, hogy ezek a fiatalok, vagy legalábbis egy részük hogyan halt meg. Azt, hogy mindezt hogyan értékelik az utánunk jövő generációk, majd elválik.

A hét hős, áldozat nevét egyszerű fekete gránitlapba vésették és a táblát a Közigazgatási Palota főbejáratánál helyezték el. Ez máig viszonylag ép állapotú, bár idő közben kis „kiegészítések” ezen is megjelentek. A nem túl igényesen szerkesztett, nem sok eredetiségről, mívességről árulkodó, a sirkövek feliratának szintjét tükröző tábla egyuttal a koszorúzások színhelye is.

Sokkal rosszabb állapotban van az In Memoriam 1989 emléktábla. Nemcsak a golyó ütötte repedésimitációk helyén sérült (ez volt az egyetlen, valljuk be nem túl szerencsés, szatmári képi ötlet az eseményekkel kapcsolatban), hanem ott is, ahol ép kellene legyen. Firkák is megjelentek rajta, de a legvisszataszítóbb a tábla környezete. Koszosodó falak, lerobbant lépcsők, zegzúgos, firkálásra alkalmas sötét, nyirkos átjárók vették körül évekig ezt a jobb sorsra érdemes, alig húszéves emlékhelyet. Minek köszönhető mindez? Az újközpont tervezője, Porumbescu úr nem vette figyelembe a fedetlen felületű betonhalmaz természetes kopását, málását, elszíneződését, a kihasználatlan, kisebb-nagyobb beugrók-kiugrók takaríthatatlanságát és még hosszan sorolhatnám. A fentiek miatt rövid idő alatt beindult egy olyan visszafordíthatatlan bomlási folyamat, amelynek következtében a lépcső környéke amolyan senki földje lett. Hajléktalanok, unatkozó fiatalok, gördeszkások és a falfirkák megszállottjai vették a birtokukba a helyet, az eredményt rövid időn belül minden arra járó tapasztalhatta.

Mindez a többnyire szándékos rombolás a város vezetőségének is feltűnhetett, hiszen 2008. őszén elkezdődött ennek a helynek a felújítása. Arra, hogy az ide költött milliók jótékony hatását meddig élvezik majd a lakosok, valamint arra, hogy miként őrizhető meg az oldalsó részek, átjárók tisztasága, az idő ad választ.

Adott! Alig néhány nappal az In memoriam tábla környezetének felújítása után megjelentek a legújabb falfirkák a gördeszkásokat és az extrém sportok művelőit kitiltó és azokat súlyos birságokkal fenyegető tábla közvetlen közelében. Hogyan lehetne ezen a helyzeten javítani? Át kellene vinni ezt a táblát egy védettebb, őrizhető, szemmel tartható helyre. Még jobb lenne egy szebb, jobb, színvonalasabb emlék helyet kialakítani abban az esetben, ha azt szeretnénk, hogy idővel meghatódva, hálával emlékezve koszorúzzák meg utódaink ezeket a táblákat, hiszen azok az emlékhelyek, amelyeket az állítóik sem gondoznak, másokban sem ébreszthetnek tiszteletet.

Ifjú Sófalvi György a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulója volt, mint sorkatona lelte halálát Brăila-n. Egy uszályon állt a társaival és egy váratlan, indokolatlan golyósorozat terítette le. Kik lőttek 1989-ben? Csak azok lőhettek, akiknek fegyverük, lőszerük volt. Azok is csak parancsra tehették, aki volt katona, az pontosan tudja miről beszélek. Sófalvi György emléktáblája az édesapja közbenjárására került az intézmény falára.

Az 1989-es szatmári emléktáblák minősége, állapota úgy gondolom, hogy iskolapéldái annak, hogy ezt a tevékenységet felénk még hosszú ideig kell gyakorolni, finomítani ahhoz, hogy a szó szoros értelmében az eseményekhez, hősökhöz vagy áldozatokhoz „méltó megemlékezésnek” nevezhessük ezeket.