Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


05. Szobrok, emléktáblák a második világháború előtti időkből

 

            05. Szobrok, emléktáblák a második világháború előtti időkből

 

A szobrok, emléktáblák állításának divatja a milleneum idején, valamint az első világháborút követő években erősödött fel. Általában különféle intézmények, civil szervezetek kezdeményezésének, gyűjtésének köszönhetően jelentek meg. A batizi „Diákdombon” az 1672-ben elesett szatmári tanárok, diákok emlékére a Szatmári Református Főgimnázium emeltetett emlékművet a XX. század elején.

A harmincas években sem lankadt a múlt emlékeinek kutatása. A kültelki református templom bejárata mellett márványtábla emlékeztet arra, hogy a templom 1937-39 között épült az 1680-ban elpusztult református templom helyére. A hóstánci (Hochstadt) református templomról van szó, amelyet a virágzó városnegyeddel együtt állítólag a törökök gyújtottak fel. A kis templomot különben Janitzky Pál édesapja, id. Janitzky Pál tervezte. Ezt véletlenül tudtam meg a kilencvenes évek legelején, amikor a templom közelében összefutottam Janitzky Pállal.

A két világháború közötti években készült el a szatmári béke emléktáblája, amely eredetileg a Vécsey-ház homlokzatán, utcai falán állt. Ezt az emléktáblát Popp Aurél tervezte, de ha figyelmesen megvizsgáljuk az aláírást, azon a művész így írta a nevét: Papp Aurél. Az ominózus „a” betű környékén kisebb, sikertelen módosítási kísérleteket észlelhet a figyelmes szemlélődő. Az emléktáblát a kommunizmus évei alatt levétették az épületről. Nem tudom, mi zavarhatta az akkori hatóságokat jobban, a tábla magyar szövege, Papp Aurél neve, vagy a szatmári béke? Tény, hogy csak a kilencvenes évek után engedélyezték a tábla újraállítását bizonyos feltételek mellett. A múzeum udvari részén, a bejárattól távolabb, természetesen román szöveggel került a falra. Az más kérdés, hogy mit szólna mindehhez a tábla alkotója, akinek városszerte ismert volt a kendőzetlen, szókimondó természete, arról nem is beszélve, hogy a román szöveg sem az anyag, sem a szín, sem a méret, sem a betűtípus tekintetében nem illik, illeszkedik az eredeti táblához. Ez utóbbi már nem csupán elvi, politikai, nemzetiségi vagy történelmi, hanem elsősorban esztétikai kérdés. A szatmári béke emléktáblája egyike azoknak a ritka példányoknak, amely egyben képzőművészeti alkotás is.

Szépek, mutatósak az  „atlaszos ház” domborművei a Kazinczy (Ştefan cel Mare) utcán, csak sajnos nagyon rossz állapotban vannak. Ezekre is rá férne egy alapos felújítás, a teljes homlokzattal együtt.

Szatmár régebbi emlékművei közül való Dr. Lükő Béla mellszobra, amely a városi kórház előtt, pontosan a két épülettömb között állt. A szobor műkőből készült 1941-ben, Csapó Sándor szatmári rajztanár alkotása. Nem ez az eredeti helye, hiszen csak néhány éve építették a központi bejáratot, addig a kórházba a jobb oldali épület ajtaján lehetett bejutni. A bejárat kialakításakor került a szobor új talapzattal a jobb oldalra. Nem kell különösebb felkészültség ahhoz, hogy megállapítsuk: az előző talapzat jobb volt, jobban illett a szobor formavilágához. A felirat a talapzaton volt, nem kellett külön márványtáblával kiegészíteni, megbontva ezzel az alkotás egységes hatását. Nyilvánvaló, hogy a felújítás tervezői a modern bejárat formavilágához szerettek volna igazodni, ahelyett, hogy az épület egészéhez igazodva meghagyták volna az eredeti talapzatot.  A kétnyelvű márványtábla az „európai hírű sebészorvosra, a kórház alapítójára” emlékeztet. A régi felirat csak a nevet és a születés, valamint a halál évét tartalmazta, ennek ellenére a környéken mégis mindenki, kicsik és nagyok egyaránt tudták, hogy ki volt, hol lakott, mit tett Lükő Béla a városért, a szegény sorsú betegekért, szenvedőkért. Még azt is tudták róla, hogy amikor megteltek a kórházi ágyak, a hely nélkül maradt betegeket az igazgató úr napokig a saját lakásán ápolta. Jó ez a szobor, egységes, karakteres, kifejező, kár, hogy az alkotója nem kapott más megrendeléseket az évtizedek során.

Röviden a kor eltűnt, eltüntetett emléktábláiról, szobrairól is érdemes megemlékezni. A szobrok közül a már említett Huszár-szobrot, illetve az első világháborús román emlékművet számolták fel. Az Eötvös (Cuza Vodă) utcán lebontott Pap Endre ház Petőfi-emléktáblája megvan, jelenleg a Művészeti Múzeumban őrzik. Nem ártana valamilyen helyet találni ennek is. Úgy gondolom, hogy a múzeum feladata lenne valamennyi ehhez hasonló helytörténeti anyag összegyűjtése (a római katolikus egyház tulajdonában is van ilyen emléktábla) és kiállítása az elpusztított emlékművek dokumentumfotóikkal együtt. Sokakat érdekelne Szatmáron egy ilyen tárlat.