Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


04. Vasile Lucaciu szobra

                                               

04. Vasile Lucaciu szobra

 

Szatmár kétségkívül legnagyobb, monumentális hatású szobrát Cornel Medrea (1877-1964) készítette 1936-ban. Régi, több évtizedes terve volt a szatmáriaknak, hogy a városközpontban parkot és egy ehhez kapcsolódó új főutcát létesítsenek. Ennek hosszú ideig egyetlen komoly akadálya, a püspöki palota Rákóczi (M. Viteazul) utcáig nyúló kertje volt, amelyet az impériumváltás után vágtak át, kurtítottak meg. Az akkori városvezetés a készülő új park közepébe, a város szívébe tervezte felállítani Lucaciu szobrát. Dr. Vasile Lucaciu (1852-1922) apai származású görög katolikus pap, memorandista, politikus volt.

Amikor a szoborállítás gondolata felmerült, pályázatot hirdettek. A pályázaton a szatmári Aurel Popp is részt vett, aki nem csupán művészeti feladatot látott ebben a munkában, hanem származása révén (édesapja román származású görögkatolikus pap, édesanyja magyar volt) is sok rokonvonást érzett a politikussal. A kivitelezés lehetőségét végül Cornel Medrea kapta és a neves szobrásznak ez lett a legkiválóbb köztéri alkotása. Sokan ezt az emlékművet nevezik a két világháború közötti román szobrászat legfigyelemreméltóbb megvalósításának, amiben van némi igazság, ha nem vesszük figyelembe Constantin Brâncuşi Târgu Jiuban látható első világháborús emlékműveit.

Cornel Medrea Budapesten tanult, a kor egyik legnagyobb magyar szobrászának, Zala Györgynek volt a növendéke, vagyis a Milleneumi emlékmű, az Aradi vértanuk emlékműve alkotója mellett dolgozhatott. A szobor eredetei helye, Szatmárnémeti központja, az akkor még kialakulóban lévő park központi része volt. A korabeli felvételeken, képeslapokon még csenevész, fiatal fák, bokrok övezik. A talapzatot díszítő dombormű Medrea egyik ismertebb, pályadíjnyertes művét, a Dragoş vajda és a bölény című kompozícióját idézi.

Kalandos sorsa volt ennek az alkotásnak is a városban, amellyel kapcsolatban a változó idők, rendszerek nem a szobrászi erényeket értékelték, hanem elsősorban a mű tartalmát, üzenetét méricskélték. A kommunista rendszer Lucaciu pap voltát kifogásolta.  A fentiek miatt a szobrot lebontották és hosszú időn keresztül a Mihail Eminescu Kollégium (volt Királyi Katolikus Főgimnázium) pincéjében őrizték. Titok volt ez is akkoriban, ugyanúgy, mint a református gimnázium falfestményei. Rajztanáromtól, Csapó Sándortól hallottam diákként először a szoborról, aki minden elfogultság, érzelmi telítettség nélkül ecsetelte az alkotás szobrászi erényeit. Mindezt természetesen nem az osztályban tette, hanem iskolán kívül, magánemberként beszélt róla.

A megyésítés után az emlékmű újra a figyelem központjába került. A volt prefektúra épülete (ma Megyei Múzeum) lett a megyei pártbizottság székháza és az előtte álló park ideális helynek bizonyult a szobor újra állítására. Az eredetei hely szóba se kerülhetett, hiszen akkoriban, Szatmáron senkinek sem lett volna bátorsága lebontani a Szovjet hősök emlékművét, amely sok hazai városban máig érintetlenül áll. A talapzat így kicsit szerényebbre, karcsúbbra sikerült ugyan, a keresztet megcsonkították, „átkalapálták” hiszen a papi jelleg semlegesítése és a memorandista szerep kihangsúlyozása volt a cél, de az alkotás az 1989-es decemberi változásokig ezen a helyen maradt. Az idők során az emlékműnek több, különböző talapzata is volt, számomra valamennyi közül a legsikerültebbnek az eredeti terven, maketten látható tűnik. A szobor alján, hátul kis kinyitható ajtó volt, amely lehetővé tette a belseje állapotának vizsgálását, tisztítását. Ez az ajtó egy ideje eltűnt és senki sem gondoskodott eddig a helyettesítéséről, pedig az alkotás állagának a megőrzése miatt ez is fontos lenne.

Csak 1989 után nyílt újra lehetőség arra, hogy Cornel Medrea műve visszakerüljön eredeti helyére. A kilencvenes években újra fontossá vált az, hogy Vasile Lucaciu görögkatolikus pap volt. Ezért évekig a szatmári görögkatolikus hívek a szobor előtti teret szabadtéri templomként használták egészen az ortodox egyház által ideiglenesen birtokba vett templomuk visszaszolgáltatásáig. Közvetlen ezek után a környéket a fiatalok vették birtokukba. Ez a hely, a talapzat, az előtte álló pad a kolozsvári Mátyás-szobor környékének, talapzatának mintájára egyfajta találkahely lett és innen már csak egy rövid lépés volt addig, hogy különféle firkák, graffitik jelenjenek meg rajta. Nincs új a nap alatt, Strasbourgban a Gutenberg-szobor plakettje is firkákkal van tele. Vasile Lucaciunak különben Apában is van szobra, emlékháza és a Szentiványi kastélyon emléktáblája is.