Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


99sz 2021. február

2021.02.01

Ma eső, havas eső esett, kora reggel hosszabb sétát tettem a Szamos partján. Ebben a járványos, megszorításoktól terhes időben az emberek nemcsak újabb rendeletekre, bejelentésekre várnak, örülnek a naponta közzétett fotóimnak, történeteimnek. Az esős, vizenyős hajnalon rajtam kívül senki sem jár a parton, a fertőzés veszélye elhanyagolható, ilyenkor rajtam sincs maszk. Az, hogy egyszer szembe jön valaki, hogy ezt ellenőrizze, olyan valószerűtlen, mint az, hogy a feldobott kő felfelé esik. Többen, pontosan hárman kerestek egy sugárúti ház ügyében, arra voltak kíváncsiak, hogy nézett ki az építéskor, Van pár régi fotóm, nem volt rajta csempe, ez a divat 1968 után Uglár elvtárssal érkezett Szatmárra. Szejke Judit harangöntő tábort szervez augusztusban, szeretné, ha a résztvevőknek a szatmári vasművességről beszélnék. Erre még júliusban visszatérünk. Folyamatosan próbálok oltásra jelentkezni, de eddig még nem sikerült, pedig telefonon és a platformon is többször próbálkoztam. Naponta órákat dolgozom az Avarképek, Kéregmesék sorozaton, eddig 60 kép készült el, ezeket folyamatosan megosztom a facebook oldalamon, úgy tűnik, sikeresek, sok visszajelzést kapok. Megkeresett Dávid Lajos Nagybányáról, ő a Teleki-ház igazgatója. Arra kért, hogy tartsak szatmári, Szatmár megyei témájú kulturális előadásokat náluk. Az első 16-án, kedden, 18 órakor lenne a szatmári személyiségekről. Előkészítettem 25 szatmári arcképet és kinyomtattam ezeket A3-as méretben. Abban egyeztünk meg, hogy közben nonstop vetítik a háttérben az arcképeket. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság pályázati lehetőséget küldött, továbbítottam a megyei elnöknek, Babos Krisztinának. Eugen Munteanu  elküldte a szatmári fiatal képzőművészek kezdeményezésének szövegét, pályázni szeretnénenek egy évente megrendezendő tárlat-sorozatra, a polgármesteri hivatal segítségét kérik. Az Új Hétben megjelent A gyümölcs  című írásom, ami arról szól, hogyan tanultam meg felnőtt fejjel múzeumot látogatni. Bár nem kaptam meg a szokásos értesítést, elküldtem Végh Balázs és Béla címére a Sugárút tavaszi számának anyagát. Rajtam ne múljék! A főszerkesztő megkapta, megköszönte a általam küldött anyagot. Tegnap csodálatos volt a naplemente vörös felhőkkel, egy egész sorozat fotót készítettem erről. Szénás Zalán küldött pár érdekes, kifejező fotót, megkezdtem ezek közzétételét az oldalamon. Az Új Szamosban megjelent a Szatmár megyei üvegfestmények 2. című írásom. Szenczy Zoli hívott Budapestről, igazolásra volt szüksége, hogy a Szatmár megyei képzőművészek egyesületében tevékenykedett. Megírtam, elküldtem, megkértem Nyiri Zolit, hogy küldjön egy hasonlót, az e.mail címére. Elküldtem Elek György címére az Új Szamos márciusi számába szánt anyagot. A honlapomat most is sokan látogatját, a mai napig a top listán szerepel. Ma több, mint 500 személy kereste fel. Ma meghallgattam Várady Enikő előadását a nagybányai szecesszióról. Ezt a Teleki házban tartották, két hét múlva én beszélek ugyanott szatmári személyiségekről. Napok óta a grafikáim, arcképeim, tervezőgrafikáim csoportosításával foglalkozom, így van némi rálátásom az eddigi tevékenységemre. Az Új Hétben jelent meg egy újabb írásom: A nagybányai szabadiskola  és a 21. század. Lassan végére érek a grafikáim, rajzaim, könyveim, arcképeim, fáim stb. csoportosításának. Hatalmas anyag gyűlt össze még így, szelektált formában is. Online rendeztem az új szerződést a Villamos Művekkel, így fizettem ki a lakásom adóját is. Nincs kedvem sorban állni, inkább tanulok. Lócika három napot nálunk tölt, a szülei elmentek kicsit kikapcsolódni Szászsebesre, Dévára, Gyulafehérvárra. Az Új Hétben megjelent egy újabb írásom: Popp (Papp) Aurél a polihisztor. Rövid bevezető, magyarázó szöveggel folyamatosan közzé teszem az oldalamon az alkotásaim csoportosított változatait, ezek a honlapomon is megtekinthetőek: Szatmári arcképek, Rajzok, grafikák, Illusztrációk. Tervezőgrafika, Könyvek, kiadványok, CD-k, Számítógépes grafikák stb., ezek a lapok több, mint 800 reprót tartalmaznak. Felhívott  a Szatmári R. K. Egyházmegye püspöke, egy albumot szeretnének a székesegyházról, csütörtök délelőtt bemegyek a püspökségre megbeszélni a részleteket. A honlapom látogatottsága elérte a 600 000 személyt. Havonta 11-12000 látogatója van, naponta 500-550 körült. Az eoldalak toplistáján szerepel már elég régen. Egy volt tanítványom, óvónő keresett telefonon, tanácsokat kért egy rovidesen megtartandó nyílt leckéhez. Megjelent a február 23-án tartandó nagybányai előadásom plakátja a világhálón. Voltam a püspöknél, a megbeszélésen jelen volt a gazdasági igazgató, a pályázati felelős, elmondták, hogy milyen könyvet szeretnének, holnap végigjárom a helyszíneket, fotókat készítek. Ma felvették az oltási központban az adatainkat, ami nem jelent előnyt, csak annyit, hogy legközelebb,, ha lesz programálás, nem kell megint bediktálni ezeket. Több, mint semmi, de nem sokkal. Azt kértem a püspök úrtól, hogy végigjárhassam az összes helyszínt egy kísérővel. Ez másnap lezajlott, készítettem vagy 500 fotót, bejértam pincétől, padlásig mindent a székesegyházban, a Megmaradás házában (Spirituális Központ), voltam a tornyokban is. A fotók feldolgozása másfél napot vett igénybe, megkezdtem a kötet összeállítását. Telefonáltak Nagybányáról, hogy küldjem át a vetítendő képanyagot, megkapták, megköszönték, Két napja van egy közös szobabiciklink, néha, ha az időm engedi használom. Mostanában a kelleténél több feladatom van, de még bírom. Megtartottam az előadásomat Nagybányán, film készült róla, állítólag jól sikerült. Az Új Hétben megjelent egy újabb cikkem: Hám János szatmári püspök arcképe a budapesti Szent István Bazilikában. Ez tévesen Ágoston Hugó neve alatt jelent meg, eszem ágában sincs szóvá tenni. Folyamatosan dolgozom a készülő albumon, vacakol a maradék fogam, meg hasonlók. Az öt fogamból három maradt,  egy volt tanítványom húzta ki, a kezelés folytatódik. Küldtem négy új írást az Új Hét főszerkesztőjének, az adóhivatalnál papírokat rendeztem a Hungart számára, a Kölcsey igazgatónője arra kért, hogy készítsek borítót az évkönyv számára. Megszakítás nélkül, folyamatosan dolgozom a püspökség albumának az anyagán, lassan körvonalazódik az elképzelésem.  A nagybányai előadásról egy több, mint egy órás film készült, erre eddig több, mint 640 ember volt kíváncsi. Elkészítettem a Kölcsey jubileumi évkönyvének a borítóját  és elküldtem az igazgatónőnek. Megkapta, megköszönte. Úgy tnik be tudjuk oltatni magunkat Avasfelsőfaluban, erre március 5-én, péteken 13 órakor kerül sor, ha igaz. Várjuk a visszajelzést.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.