Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


99d. 2019. november

Úgy döntöttem, hogy nem halogatom tovább, megoldom a BBTE Szatmári Tagozata folyosójának a díszítését, megkezdtem néhány kép keretezését, amelyek a közös tevékenységeinkről szólnak. Eddig 10 ilyen kettős kép (40/70 cm) készült el, a terveimről beszéltem az igazgatónővel is, kedden beviszem az anyagot az egyetemre. Készhez kaptam az idei szerződésemet az egyetemmel. Óraadó vagyok, ezt minden évben megújítják. Sohasem én kérem, évente felkérnek erre. A kölcseys diákok az általam készített logót átköltötték, szétcincálták. Nem az a baj, hogy mást szeretnének, hanem az, hogy nincs saját elképzelésük, csak szubjektív elvárásaik vannak. Az a legkönnyebb, olyan mindenkinek van zsákszámra. Megkaptam a BBTE Tudományos Konferenciájának a programját, 17.15-kor tartom az előadásomat Azt álmodtam címmel. Erre november 7-én, csütörtökön, az amfiteátrumban kerül sor. Halottak napja, kivilágítás van, ma délelőtt találkozom a testvéreimmel, végigjárjuk a temetőket. Voltam a testvéreimmel kivilágítani. Péter Sándor írt, arra kért, hogy a Lászlófy Pálról készített rajzomat, írásomat küldjem át a csíkszeredai RMPSZ címére, elküldtem. Tóth Pál Miklós keresett azzal, hogy Finta Editnek Szilágysomlyón lesz tárlata, nem-e nyitnám meg? Abban egyeztünk, hogy november 10-én, a megnyitón egy színész nő majd felolvassa a szatmári tárlatra írt szövegemet. Szóltak a múzeumból, hogy másfél hónap után bontsam le a tárlatomat. A képek kicsit átnedvesedtek, nem túl jó ez a hely grafikai tárlatok rendezésére, hazahoztam a képeimet. Közben újra segítséget kértek tőlem egy Litteczkiről szóló megemlékezés előkészítésében. Ma beviszem az egyetemre a folyosóra szánt képeket, talán sikerül ezzel kicsit feldobni a hangulatot. Gondjaim voltak a számítógépem programjával, fel kellett újíttatnom az egészet, ez lasúbb folyamat volt, mint gondoltam. Megtartottam az előadásomat a Magyar Tudomány Napja alkalmából a BBTE Kihelyezett Tagozatán, részt vettem több előadáson. Megünnepeltük Csilla 40. születésnapját, a családdal vendéglőben voltunk. Nagyon sok meghívót, meghívást kapok, a felének se tudok eleget tenni, nem is nagyon törekszem erre. Voltam Mia Paul-Trifu tárlatának a megnyitóján, egyuttal ellátogattam Nyiri Zoli műtermébe is. Mindkét eseményről fotósorozatot tettem közé a világhálós oldalaimon. A magyartanárok találkozóján részt vett Fóris-Ferenczi Rita is, felkerestem és vittem neki ajándékba egy példányt a Szatmári séták című könyvemből. Készítettem még  10 képet a BBTE Szatmári tagozatának a folyosójára, ezek kettős képek és különböző jeleneteket ábrázolnak a tagozat életéből, valamennyi saját felvétel. Értesítettem Noémit, a tagozat igazgatóját, hogy kedden beviszem az anyagot az egyetemre. Elekkel az Iparos Otthonban találkoztam, két cikket kért, hiszen a Szamosnak két száma jelenik meg decemberben, jelenleg a karácsonyi számba szánt cikkemen dolgozom. Voltam szavazni, bár nincsenek illuzióim, túl sokat láttam, tudok erről. Értesítettek, hogy a tárlat a CC G M Zamfirescu központban nem vasárnap, hanem hétfőn lesz, ezt 2-3 órával a megnyitó előtt tudtam meg. Megnyitottam többed magammal egy tárlatot a 120 éves szatmári állomással kapcsolatban az újközponti kultúrházban. Értesítettek, hogy holnap, 12-én a talákozó, városnézés az Építészeti Biennálé résztvevőivel egy órával korábban, 14 órakor lesz az Iparos Otthonban. Holnap a szokásosnál is zsúfoltabb napom lesz. Szavaztam Románia soron következő elnökére, ezúttal a választáson nagyobb meglepetés alig várható. Kuzust, szemináriumot tartottam, átismételtük az eddigi tevékenységet a rendszerezett fotók, kisfilmek alapján. 12-én szatmári sétára vittem a Bienala de Arhitectura Transilvania résztvevőit, készíttettek 50 darabot az általam tevezett kitűzőkből, szétosztottam közel 100 A4-es képet a város épületeiről, ormanentikájáról. Felhívott a püspök úr, szeretné kikérni a véleményemet arról, hogy milyenre fessék a székesegyházat, rövidesen találkozunk. Az egyetemre bevittem még tíz képet a folyosók díszítéséhez. Kérésre beküldtem a Sugárút téli számának a szokásos anyagát: borítótervet, illusztrációkat, szövegközi illusztrációkat, bemutató szöveget a szám képzőművészéről. Összefutottam Elek Györggyel, a Szamos főszerkesztőjével. Anyagokat kért, kettőt a decemberi számba, mindkettőt postáztam a címére az illusztrációkkal együtt. Tegnap, noveber 13-án délelőtt találkoztam a püspök úrral és a püspökség gazdasági  igazgatójával, a felújításokat vezető mérnökkel, egykori tanítványommal a székesegyház előtt, a színösszeállításról, az ablakok, fémrészek színéről, a 7 mm vastag lemezekből készült rézborítás korrodálódásáról, a bal oldali torony 70 cm-es megdőléséről, a belső tér márvány padlózatának teljes kicseréléséről, a bal oldali részen egy Hám János emlékhely kialakításáról, a boldoggá avatásról esett szó, valamint arról is, hogy miért nem cserélik ki a mostani Krisztus szobrot az eredetire. A régi, eredeti szobor előre, egy nagyobb talapzatra, jobb oldalra kerül majd. Hatalmas, történelmi jelentőségű átalakítások zajlanak az egyházmegye, egyházmegyei központ épületein. Befejeztem a BBTE Kihelyezett Tagozata folyosói számára készített képek keretezését. Ezt az anyagot ajándéknak szántam abból az alkalomból, hogy húsz éve tanítok itt, 24 darab 38/80 cm-es, plexivel borított  képet készítettem, ezeken 48 olyan döntően saját készítésű fotó látható, amelyek a tagozat mindennapjait, ünnepeit, hallgatóit, tanárait mutatják be az érdeklődőknek. Azokban az iskolákban, amelyekben dolgoztam, tanultam, általában hagytam valamilyen emléket erről, amelyek közül sok a mai napig az intézmények falain látható. Részt vettem a gólyabálon, készítettem vagy 50 fotót, amelyeket két világhálós oldalamon megosztottam. Budapestről levelet kaptam Kondorosy Szabolcstól, arra kért, hogy népszerűsítsem a köteteiket, a felhívást közzétettem az oldalamon. Kaptam egy meghívót a Magyaradás 50 éves évfordulójárának a megünneplésére, ez nov 22-én pénteken, 18 órakor lesz. A küldő, Jakabffy Tamás arra kért, hogy osszam meg a felhívást több világhálós oldalamon. A BBTE Kihelyezett Tagozatának folyosójára felkerültek az általam vitt képek. Még szükség lenne néhányra, gondolkozom a dolgon. Tamás György keresett, arra kért, hogy azonosítsam néhány képe szerzőjét, tőlem is van egy rajza. Vettem az unokámnak egy rendes téli cipőt, mert a másik nem volt igazán jó. Bekereteztem még hét képet a BBTE Kihelyezett Tagozata számára, ezek a földszinti folyosóra kerülnek majd. Szóltam az igazgatónőnek, kedden kijelöljük a helyüket. Csilla rajzkiállítást szervez az Örökségünk őrei verseny keretében, adtam neki vagy 24 műanyag alapot, csiptetőket és megmutattam, hogyan tudja használni ezeket. A Szamos novemberi számában Erdei Péter legutóbbi könyvét ismertettem, a cikket közöltem az oldalamon  és elküldtem Péternek is. Még készítettem két képet a BBTE számára, így összesen 33 darab van, holnap jelöljük ki ezek helyeit. Úgy döntöttem, hogy november 20-án Nagyváradra utazom, hogy meghallgassam Zsuzsi panaszait. Nagyváradon jártam, hosszasan beszélgettem sok mindenről a testvéremmel, szerintem az emberi kapcsolatok fontosak, mindig az lép, aki számára a fontosabbak. Közben természetesen szétnéztem a városban is, fotóztam az alakuló, szép részeket, meglátogattam a Nagyváradi Zsidóság Múzeumát a sétáló utca megújított szecessziós épületeit. Busszal jöttem-mentem, kellemes, zökkenőmentes utam volt. Voltam szavazni, Csilla több alkalommal kért segíséget a vetélkedőjéhez, voltam az 50 éves a Magyar Adás találkozón az Iparos Otthonban, az eseményről két fotósorozatot is közé tettem. Kíváncsian várjuk a romániai elnökválasztás eredményeit, amelyől másfél óra múlva már biztosan sokkal többet tudunk. Az unokáimmal voltam szinte egész nap, Klárika most is ragaszkodik ahhoz, hogy ne az apjával, gépkocsival, hanem velem gyalog, kerülő utakon menjünk haza, közben hintázni viszem, meséket mondok, a piaci éjjel-nappal üzletben vásárolunk valami apróságot a hátralevő útra, meg hasonlóak. Johannis elsöprő győzelmet aratott az elnökválasztáson, talán valami kialakul, formálódik a közeljövőben, ha élünk, látjuk. Meghívót kaptam az Erdélyi Magyar Értéktár gyűlésére, ez december 5-én 14 órakor lesz Kolozsváron, az RMDSZ ügyvezető elnökségének épületében. A Hungart titkársága értesített, hogy érkezett pár ezer forint a számlámra. Csilla többször hívott, a vetélkedőjükhöz kért segítséget. Megkaptam a Sugárút téli száma tartalomjegyzékének végleges változatát. Írt a főépítész, szeretné megköszönni a városnézést, megkeresem valószínűleg hétfőn az irodájában.Meglátogatott Szency Zoli a leányával, egykori tanítványommal hozott két szép képet ajándékba, már fel is tettem ezeket a falra. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.