Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021. 09. 17.

2021.10.08

Könyöklő nő a tűzfalon, régimódi, sárga pántos kalapban

Martín Ron ismert művész Argentínában, Buenos Aires-ben több nagyméretű, monumentális falikép szerzője. A helyszín pompás lehetőséget kínál, hiszen a húszmilliós világvárosban sok az elhagyott épület, lépten-nyomon hatalmas üres falak állnak a vállalkozó szellemű alkotók részére, akik a városi tanács jóváhagyása nélkül, a tulajdonosokkal való rövid egyeztetések után valósíthatják meg elképzeléseiket.

Az utóbbi néhány évben több száz ilyen alkotás született, a világ minden tájáról érkező művészek festményei. Martín Ron művei közül egy kisebb méretű, kevésbé látványos munkáját emelem ki, amelynek a helyszíne is rendkívül szerény: egy épület és egy tűzfal által határolt szűk városi udvarféle végében látható. A szemközti falrész – amelyre a festmény érdemi része került – csak részben zárja a teret. Bal oldalon, felül betonvasból készült, improvizált rács egészíti ki úgy, hogy ez is a kép szerves részévé válik, a bezártságra való utalás mellett egyfajta nyitási, menekülési lehetőséget is sugall.

A messzemenően valósághű, aprólékosan részletező ábrázolásmódú női alak nagy valószínűséggel régi fotó alapján készült. Erről árulkodik a frizurája, ódivatú kalapja, enyhén csücsörítő rúzsos ajka, a közhelyszerű póz. A puhán összefonódó kezekre, valamint a csuklóra támaszkodó álra gondolok, csak a szokásos, általában fölfelé irányuló, ábrándos tekintet hiányzik. Ez a nő már-már konok kitartással mereven a szemünkbe néz és a vesénkbe lát: határokat szab, titkok tudója, keserű tapasztalatok és múló örömök őrzője.

Egy ilyen üzenetet ezer módon lehet elrontani. A művész ezúttal is borotvaélen táncol a kínálkozó közhelyek, giccses, szokványos, elnyűtt megoldások határvonalán úgy, hogy valamennyit sikerül elkerülnie. Kell némi alkotói bátorság ahhoz is, hogy vakolatlan falfelületeket használ háttérnek, kiegészítő elemeknek úgy, hogy ezzel nemcsak megnyitja, de egységesíti, otthonossá varázsolja a teret, összeköt vele múltat és jelent, egykori álmokat, pózokat zűrzavaros, rohanó korunk olykor nyomasztó magányérzetével. Sárga pánt fút végig a vállon, a kalap karimája mögül sárga szalag aprócska csücske rímel vele: némi optimizmusra utaló kósza jelek.

A felvételen ott a létra, a habarcs keverő kád, a falak tövében gyomnövények burjánzanak. A burkolatlan föld, a tárgyak, fűcsomók nem véletlenül maradtak itt ilyen állapotban. Ezek is a kompozíció tartozékai, szerves részei.

Csak az választ egy eleve előnytelennek tűnő, eldugott, ábrázolási nehézségekkel teli helyszínt a gondolatai megfogalmazásához, formába öntéséhez, akinek már a kiindulópontban pontos elképzelése, üzenete van, aki készülő alkotásával nemcsak meghökkentésre, észlelésre, hanem értelmezésre, tovább gondolásra is szeretné késztetni az utca emberét. Le a kalappal!

                                                                             Muhi Sándor