Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2021 Nyár Sugárút Stefan Gnandt

2021.10.07

Gnandt Stefan haza érkezett

Másfél évtizedes németországi kitérő (1988-2013) után érkezett Magyarországra a Szatmári megyei, mezőfényi származású képzőművész, aki ezzel a váltással egyben visszatért a kiindulóponthoz, bekapcsolódott, aktív résztvevőjévé vált a Szatmár megyei képzőművészeti életnek is.

2011-ben rendezett mátészalkai tárlata kapcsán a következőket írtam: „Élénken emlékszem első szerepléseire a Szatmár megyei tárlatokon. Munkái akkor engem meggyőztek arról, hogy van mondanivalója, olyan hosszú távon, talán generációkon keresztül felhalmozódott érzelmi, emberi tartalékok tulajdonosa, amelyek predesztinálták a művészi pályára. Ehhez már akkor rendelkezett a szükséges eszköztárral is, amelyet évtizedek során tovább alakított, csiszolt, differenciált úgy, hogy most változatosabb tematikával, erőteljesebb, expresszívebb képi üzenetekkel hozza tudomásunkra mindennapi döbbeneteit életmódunkról, örömeinkről, elvágyódásainkról, sikereinkről, kudarcainkról egyaránt.”

Katalógusának életrajzi adatai spártai tömörségűek: Mezőfény, Nagykároly, Temesvár a három helység, település, amelyet itt említésre érdemesnek tartott. A Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja, és ez is sokat elárul művészi kötődéseiről.

1952-ben született Mezőfényen, ott végezte az általános iskolát, majd Nagykárolyban érettségizett, és Temesváron szerzett rajztanári oklevelet 1977-ben. Európa különböző országaiban rendezett egyéni tárlatot, számtalan csoportos kiállításon, alkotótábor tevékenységében vett részt, 14 nemzetközi alkotótábor szervezője, művészeti vezetője, Haller György nagykárolyi kiállításának főszervezője.

Képi világa – amelyről a folyóiratban látható reprodukciók nyújtanak némi ízelítőt – a realista látás- és ábrázolásmód expresszív vonulatához sorolható. Fokozott mozgalmasság, dinamizmus jellemzi szinte valamennyi alkotását, amelyek a technika, tematika, eszköztár tanulsága szerint valahol a festészet és a grafika határmezsgyéjén foglalnak helyet. Legtöbbje olyan narratív munka, amelyeknek a képi közlendőn túl pontos, azonosítható kiindulópontja, története van. Erről árulkodik egyedi hangvételű feszülete – amely valószínűleg a mezőfényi római katolikus templom számára készített nagyméretű festmény előtanulmánya, esetleg folyamodványa – az Anonimus vagy a Contessa című alkotásai, és még sorolhatnám a példákat.

Az általa használt színeknek legtöbbször nem jut domináns szerep, hanem a rajzos üzenetek kiegészítőiként, felfokozóiként jelentkeznek, mint hangsúlyos foltok, kiemelések, olykor vizuális „felkiáltó jelek”.

Művészi kifejezésmódjának két alapvető, erős pillére az érzékletes, kifejező, olykor erőteljes, merész, máskor lírai hangvételű, cizellált rajz, valamint a kompozíciós tudás.

Gnandtot nyilvánvalóan hidegen hagyják a vizuális közlésmód 21. századi megújító kísérletei, vívódásai, útkeresései, alkotásaiban azt a 20. század hetvenes éveiben kialakított képi világot próbálja mélyíteni, tovább fejleszteni, amely pályakezdő éveit jellemezte.

Követhető, különösebb erőfeszítést nem igénylő, áttételek nélküli képi üzenetei legtöbbször közvetlen, direkt módon hatnak, megítélésem szerint elsősorban ez a titka az alkotásai vitathatatlan népszerűségének.

                                                                                        Muhi Sándor