Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019. 08. 20. Szenczy Zoltán

2020.04.21

Különös érzékenységű, elvont világ

Gondolatok Szenczy Zoltán pasztellképeiről, az idei PMN keretében, a szatmári  Iparos Otthonban rendezett gyűjteményes kiállítása kapcsán, amelynek  a megnyitója 2019. augusztus 21-én, 15 órakor kesz.

 

Szenczi Zoltán a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet grafikai szakának abszolvense. 1954-ben született Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, illetve a szatmári Művészeti Líceumban tanult, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallhatója, mesterei: Feszt László, Horvát Bugnariu Ioan, Maxa Florin voltak.

1988 óta Magyarországon él, a Magyar Festők Társaságának és a Magyar Grafikusok Társaságának tagja. Készít rajzokat, pasztell- és olajképeket, fest akrillal, vegyes tecnikával, önkifejezési eszközként használja a videót, számítógépet. Képeinek hangulata könnyed, játékos, légies, de olykor a matematikai pontosság is jellemző rájuk. Több egyéni tárlatot rendezett Kolozsváron, Szatmárnémetiben, Budapesten, Bécsben, Koppenhágában, New Yorkban, Washingtonban és számos csoportos tárlaton mutatta be a munkáit a világ minden táján.

 Egyetemi hallgatóként is elsősorban a festészet érdekelte, azért választotta annak idején mágis a grafika szakot, mert itt tapasztalt leginkább haladó szellemű hangulatot. A festészet szakon dívó impresszionista, posztimpresszionista törekvések már akkor túl merevek, maradiak voltak a számára, a belső érzelmek, hangulatok áttételek nélküli kivetítése, képpé formálása, egy addig nem látott, nem létező valóság képi megjelenítése érdekelte.

Az absztrak művészet csak azok számára újdonság, akik nem ismerik eléggé a művészettörténetet. Kandinszkij 1910-ben alkotott első absztrakt akvarellje óta – amit a legenda szerint a sötét műterme képei inspiráltak – jó évszázad telt el, de az elvont, non figuratív képek világa nem vált korszerűtlenné, körülhatárolttá, lerágott csonttá. A magyarázat egyszerű, levetve a valóság ábrázolásának béklyóit, a határok elmosódtak, sőt eltörlődtek, az ábrázolási lehetőségek szinte végtelenné váltak. Több irányzata is van: lírai és konstruktivista absztrak művészet, absztrakt expresszionizmus és még sorolhatnánk.

Szenczy eszköze ezúttal  a pasztell. Választása nem véletlenszerű, hiszen a technika egyfajta átmenet a rajz és festészet között, amelynél a grafikai képzettségű művész tudása is érvényre jut. Régi technika, már a 15. századi Franciaországban használták, széles körben az impresszionisták terjesztették el, elég, ha Edgar Degas balerináira gondolunk.  Erőteljes, bársonyos, vibráló színei, a grafikai gazdagítás végtelenül változatos lehetőségei úgy tűnik kiválóan alkalmasak annak a kicsit lírai, enyhén filozofikus, árnyalt, meseszerű képi világ megjelenítésére, amely az alkotó sajátja. Szenczy Zoltán romantikus alkat, aki nemcsak a lírai absztrak művészet eszköztárát ismeri alaposan, hanem azokat a kompozíciós lehetőségeket, megoldásokat, amelyeket visszatérő jelleggel folyamatosan megújít, átformál, a mondandójához igazít.

Sűrün használt képeleme a háromszög, téglalap, négyzet, amelyek látszólagos ridegségét, merveségét a festői, árnyalatgazdag foltok oldják. Sokrétű, összetett az eszköztár, amely a felületet taglaló, a merev pontosságot legtöbbször mellőző mértani formák mellett írásra, közismert jelekre, jeképekre emlékeztető elemeket is tartalmaz.

A címben is jelzett „elvont világ” képi utalásai olykor meglepően kézzelfoghatóak, direktek. Itt elsősorban a tengerek, óceánok hangulatát érintőlegesen idéző  formákra gondolok. Ha lehet, még konkrétabb az utalás Szenczy fáinál, ahol a fű, fatörzs, a lombkorona körvonala összetéveszthetetlen. Más kérdés, hogy mit kezd a művész ezekkel az első látásra realistának tűnő kiindulópontokkal, hiszen egyik festményén a lomb halak otthonává, egy másikon  víztárolóvá, vagy az interkommunikáció misztikus környezetévé válik. Konkrét forma a fogyó, meggyötört peremű Hold is, vagy a parittyává avanzsált spontán foltok egyike.

Eligazítások bőven találhatóak a frappáns, olykor humoros csengésű címekben is, amelyekben nem ritkák a közismert kultúrtörténeti utalások: Atlantisz, Rómeó és JúliaTom Sawyer parittyája mosolyt csal a néző arcára, mert tudja, hogy ez a „varázslatos, mindentudó” játék a kisfiúk számára akár a művész egyik mostanában felbukkanó gyermekkori emléke, élménye is lehet.

Hatásos kép, a címen messze túlmutató mondanivalójú festmény az Imaház a hóviharban. Nem véletlen, hogy nem templom, kápona, katedrális, hanem imaház. Aki viszont konkrét imaházra, hóviharra, Holdra gondol a kép kapcsán, az alig értett valamit a festmény komplex üzenetéből, hiszen a személyre szólóan megfogalmazott, legtöbbször önközpontú elvárásaink hiábavalóságáról szól az alkotás. Önző kérelmeink foszlányait feloldja, semlegesíti, meg nem történtté teszi a hóvihar fehér forgataga, amely fölött a maradék Hold bizonytalan körvonalú sárga csíkja utal csak a reményre.

Az Óceán mélye ez esetben jelkép, a felfedezetlen, meglepetésekkel teli mélységéhez hasonló emberi fantázia és alkotóerő szimbóluma, amely addig ismeretlen formákat, harmóniákat, összefüggéseket teremt. Megítélésem szerint ezek az alkotások konkrét utalások arra az állapotra, amelyet a művész érez ízgalmas, hiteles alkotói kalandjai során. Megfesti a pirkadatot mint emberi érzést, hangulatot, a csókot és az általa kiváltott érzelem-zuhatagot, megjeleníti az ábrázolhatatlant: a nyugalmat, a csendet, a mennyei egyensúlyt. Milyen a mennyei egyensúly Szenczy szemével? Szimmetrikus elrendezésű, anélkül, hogy valójában szimmetrikus lenne. A négyzet alakú festmény mértani középpontjában már-már elmosódottan Isten szemét fedezhetjük fel, a négy sarokban a kiegészítő színek elletétére épülő élénk hatású mértani formák tűnnek fel. A háttér könnyed, lebegő, légies. Hevenyészett vázlatnak tűnik, pont ez az ellentmondás, a mértani formák és az állandó mozgást sugaló háttér ellentéte biztosítja a felület dinamikus egyensúlyát.

Atlanisz legendája Szenczy alkotása szerint, nem homályos, ködbe vesző feltételezés, hanem egy letünt világ új civilizációkat is teremteni képes ábrázolása. Itt már nincsenek bizonytalan körvonalak, elmosódott kontúrok, a háromszög vakító szüst határvonala, mint éles penge hasít az óceán kékjébe, óvja, védi, elkülöníti az emberi, isteni csodák gondosan rendezett, rendszerezett együttesét.

Elnézve a Nyugalom vagy a Történetek című kompozíciókat szinte bárki feltételezheti, hogy hasonló munkákat ő is tudna készíteni. Ez valójában naív elképzelés, hiszen az absztrak megjelenítésekhez a hagyományos ábrázolásmódon át vezetett, és vezet az út. Elég ha Piet Mondrian fáira gondolunk, ahol a művész egy mesteri, érzékletes, valósághű képből kiindulva kis lépésekben jut el az elvont ábrázolásig, amelyen már eltűnik a kiindulópont, a fa, és a kompozíciós szerkezet, mint öntörvényű alkotás önálló életre kel. Ezekhez az összegzésekhez kialakult ízlésvilág, biztos képzőművészeti alapok, képi kultúra szükséges. Szenczy absztrak képei mögött is szekérderéknyi tanulmány áll, olyan líceumi, egyetemi rajzos, festői, művészettörténeti tapasztalat, amely semmi mással nem helyettesíthető.

Ha 30 ember – akik között van egy festő, grafikus is – azt a feladatot kapja, hogy rajzoljon egy A4-es lapra tetszőleges eszközökkel egy kört, két háromszöget, és adjon címet az ábrának, a munkák alapján rövid idő alatt nyilvánvalóvá válik, kinek van rajzi, kompozíciós tudása, fantáziája, ki kreatív. A fetiekről nemcsak a formák elrendezése, az esetleges térhatás, a részletek viszonya az egészhez árulkodik, hanem ezernyi más apró jel a határozott vonalvezetéstől a metszések által alkotott negatív és pozitív formákig, felületekig, de csak azok számára, akik otthonosan mozognak ezen a területen.

Mondják, hogy az absztrak művészet pozitív szerepe óriási, behelyettesíthetetlen, hiszen meghatározóan hatott az iparművészetre, a modern építészetre, gazdagította a képzőművészet eszköztárát, de ugyanakkor negatív következményei is voltak. Többek között teret engedett a képkereskedelem területén olykor a szélhámosság határát súroló manővereknek, és kihasználva a nehezen felismerhető, felmérhető képi értékeket, a dilettantizmusnak is.

A művész hónapokat töltött az Egyesült Államokban, ahol remek kiállítási-, karrier lehetőségekhez jutott. Ezek kiaknázására anyagi és személyes okokból nem került sor. Egyrészt nem volt 400 dollárja egy rámára, másrészt nem tudott elfogadni egy olyan állapotot, ahol a galériák vezetői mondják meg, milyen festményeket készíthet a továbbiakban. Amerika ezekben az években már rég túljutott a művészet romantikus szakaszán, ez a terület a show bizniszhez hasonlóan is iparággá, üzletté, irányított tevékenységgé vált.

Szenczy Zoltán képei nem titokzatos, megfejthetetlen rejtvények, nem igényelnek magas szintű vizuális kultúrát, részletes magyarázatot. A művész a rendelkezésére álló képi eszközökkel, utalásaival szinte kézen fogva vezeti a nézőt, azonosítható képelemeivel, színvilágával, találó képcímeivel bevonva azt az alkotás csodás, felemelő, egyedi világába. Ha figyelünk rá, követjük, partnerré tesz egy olyan területen, ahol bárki szabaddá válhat mert nincsenek merev szabályok és elvárások, ahol váratlan csodák özönének a részesei lehetünk. Ezért érdemes ide visszatérni, tovább ismerkedni az alkotásokkal.

 

                                                                                                            Muhi Sándor