Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2015. tél. Sugárút Pászkán Mihály

2020.04.21

Humoros, szórakoztató művészettörténet

 

Milyen ember a képzőművész? A szatmári származású Pászkán Misi szerint elpusztíthatatlan, természetesen. Mindezt nemcsak hiszi, hanem szerteágazó és hihetetlenül gazdag alkotói tevékenységével nap, mint nap igazolja, erősíti. Az utóbbi hónapokban alkotásai reprodukcióinak százait tettem közzé világhálós oldalaimon, amelyek között vannak önálló grafikai sorozatok, rajzzal kiegészített fotók, illetve számítógépes grafikák, látványtervek, sok tucat kerámiatárgy tervrajza, művészfotók és még hosszan sorolhatnám. A fentiekkel azt is üzeni, hogy a művészet és a művészek folyamatosan képesek megújulni, játékosságukkal, fantáziájukkal, hitükkel eddig egyetlen társadalom, vezető réteg, konjunktúra sem tudott mit kezdeni. Pedig, miközben a hitelességükbe, példaadásukba, igazmondásukba, ismertségükbe, népszerűségükbe kapaszkodtak, mindent megtettek azért, hogy saját magukhoz hasonlóvá, vagyis manipulálhatóvá, megalkuvóvá, egyszóval kihasználhatóvá formálják őket. A kísérletek rendre kudarcot vallottak, és ezen megítélésem szerint nincs mit csodálkozni. Apró előnyökért sikerült ugyan kihasználni, megtörni, elkényelmesíteni néhány tucat gyengébb jellemű embert közülük, de a művészeten nem esett csorba, hiszen a megalkuvók, illeszkedők, megalkuvó és illeszkedő produktumaikkal automatikusan kiiktatták önmagukat az alkotók sorából.

2014-ben különleges ajándékot kaptam Németországból, Pászkán Mihály elküldött 100 arcképet, amelyek a 19. század végétől napjainkig a képzőművészet nagyjait mutatják be. Ezt a 2015-ös, feljavított, kiegészített változat követte, amely folyamatos közlése napjainkban is zajlik az egyik általam szerkesztett világhálós oldalon (https://www.facebook.com/muhisandor).

Szándékosan kerülöm az ábrázolás kifejezést, hiszen nem a szó szoros értelmében vett arcképekről van szó, itt a hasonlóság, felismerhetőség a szokványostól eltérő módon érvényesül. A legtöbbjük neve még a kívülállók számára sem hangzik idegenül, hiszen nem szükséges ahhoz művészettörténésznek lennünk, hogy ismerjük Paul Gauguin, Alberto Giacometti, Wassily Kandinsky, Kassák Lajos, Paul Klee, Gustav Klimt, René Magritte, Edouard Manet, Vincent van Gogh, Victor Vasarhely, Andy Warhol, Piet Mondrian életét, törekvéseit, munkáit. Aki kicsit is jártas ebben a világban, az otthonosan mozog majd az olykor jelképes jelentésű, máskor nagyon is konkrét, kézzelfogható képelemek között. Ha valaki ennek a lehetőségnek a hatására ismerkedik közelmúltunk képzőművészeti kiválóságaival, úgy gondolom, hogy a szokatlan forma, közlésmód a megismerésre, utánajárásra buzdítja. Erre a világháló elterjedésének korában számtalan lehetőség kínálkozik.

A szerkezet, a recept első látásra egyszerűnek tűnik: végy egy bagolyra emlékeztető szempárt, orrot, helyezd ezeket fej formájú keretbe, tégy rá hajat, kalapot, szakállt, szemüveget, tedd az egészet egy átlagos festőállványra, amit bő köpeny takar és ezen, illetve ennek közvetlen közelében idézd fel néhány alapelem segítségével az ábrázolt személyiség témáit, forma- és motívumvilágát, eszköztárának, stílusának jellegzetességeit.

Rém egyszerűnek tűnik, de a valóságban sokkal összetettebb, mint hinnénk. Már a kiindulópontban fontos, hogy aki ilyen jellegű megjelenítésre szánja magát, annak nem elég általánosságokra, közhelyszerű sémákra szorítkoznia, hanem a kort kell alaposan ismernie, hiszen végtelenül változatos utakat, kifejezésmódokat, erőfeszítéseket mutat be. Szó esik itt posztimpresszionizmusról, expresszionizmusról, naiv, illetve absztrakt festészetről, konstruktivizmusról, kubizmusról, dadaizmusról, realizmusról, szürrealizmusról, akció művészetről, pointillizmusról, minimalizmusról, konceptuális művészetről.

Mielőtt végleg elriasztanám a kedves olvasót az idegen hangzású elnevezések özönével, szeretném megnyugtatni, hogy a fentieknél elsősorban a sokszínűségen van a hangsúly, amely tudomásul vétele nélkül aligha van esély arra, hogy napjaink útkereséseit megértsük, azok haszonélvezőivé, esetleg cselekvő részeseivé váljunk. Mondhatnánk, könnyű a dolga Pászkán Misinek, hiszen ő ilyen példákon nőtt fel, érett alkotóvá. Ez valóban előny, ő azonban nem elégszik meg ennyivel, hanem szeretné ismereteit megosztani mindenkivel, és így, neki köszönhetően mi is részeseivé válunk a csodának, annak a napjainkban folyamatosan formálódó, alakuló, korszerű képi világnak, amely a szemünk láttára terebélyesedik, érik be, válik a médium, a világháló, táblagépek, okos telefonok közvetítésével közkinccsé. Kulturális misszió ez a javából, hiszen játékos, humoros, könnyen érthető, áttekinthető formában tisztáz olyan fogalmakat, ismereteket, amelyeket eddig a többség számára homály fedte.

Elgondolkoztam azon, vajon mi késztette a keramikus, formatervező, fotóművész alkotót, hogy ezúttal egy didaktikai összeállításra emlékeztető, de valójában szubjektív, egyedi és mégis alapvetően közérdekű képzőművészeti sorozattal rukkoljon elő? Elsősorban természetesen a közlésvágy, saját felismeréseinek, felfedezéseinek ilyen eredeti módon való megosztása minél szélesebb körben késztethette erre. Az üzleti élet képviselői persze másként gondolkoznak, alapvetően más rugókra jár az agyuk. Így történt, hogy a későbbiekben borosüveg címkeként is felhasználták ezeket az alkotásokat. Én is kaptam tőle ajándékba egy ilyen üveg bort, amelynek címkéjén Franz Marc (1880-1916) expresszionista festő arcképe látható bagolyjelmezben. Ezzel szerintem semmi gond nincs, a művészet megismerésére, népszerűsítésére, közkinccsé tételére, végső soron még ez a forma is elfogadható.

Miközben külön-külön nézegettem a humorral, empátiával készített sommás jellemzéseket, mindvégig az volt az érzésem, hogy az alkotó példaképeit a repülés hőskorának a földtől, a köznapi élet visszatartó erejétől való elszakadásról álmodozókhoz hasonlítja. Azokhoz a merész, a jövőt felismerni, látni képes hősökhöz, akik gyakran az áldozattól, a kiközösítéstől sem riadtak vissza, és nem tértek le egyéni erőfeszítésekkel kitaposott, buktatatóktól, kudarcoktól sem mentes útjukról.

Úgy gondolom, hogy egy kelet-európai környezetben nevelkedett, a nyugati életmód előnyeivel, elvárásaival, visszáságaival is szembesült, de önmagához következetesen hűséges, rugalmas, tanulni, alkalmazkodni kész alkotónak van igazán esélye a világban manapság zajló folyamatok megértésére, közkinccsé tételére. Ha valaki úgy nőtt fel, hogy fiatalkorában még a televízió is szenzációnak számított, és ennek ellenére, hatvanon túl sikerült mondanivalójához a legkorszerűbb közlésmódot, a számítógépes ismereteket, képfeldolgozó, alakító programokat is elsajátítania, és ezeket olyan meggyőzően egyeztetnie saját képi világával, ahogyan azt Pászkán teszi, annak arra is komoly esélye van, hogy a szakma felfigyeljen rá.

Fogalmam sincs arról, hogy milyen volt a fogadtatása ennek az anyagnak Németországban. A művész meglehetősen szűkszavú, nem foglalkozik a részletkérdésekkel. Szívem szerint ezeket a képeket — természetesen a borosüveg nélkül szemléltetőként használtatnám a líceumi, illetve egyetemi oktatásban, és nemcsak ott. Ezeknek a csodálatos, alkotóknak a bátorsága, tudása, tehetsége, hite napjainkban példamutató lehet az élet minden területén. Ha mindezt komolykodástól mentesen, direkt, kézenfekvő, praktikus és főleg vizuális eszközökkel adjuk a fiatalok tudtára, tapasztalatom szerint sokkal nagyobb az esélyünk arra, hogy tartósan átérezzék, megjegyezzék a tanulságokat.

Szerencsére manapság már nem függünk kiadóktól, fővárosi ítészektől, főszerkesztőktől, a világháló segítségével bárki megoszthatja érzéseit, gondolatait, magánvéleményét (http://www.michaelpaszkan.de/3.html) azzal a tudattal, hogy a felelősséggel, átérzéssel, tehetséggel, tudással létrehozott, korszerű, egyedi alkotások a jövőben is életképesek maradnak, viszonyítási pontokká válhatnak.                                                                                                                                                                                                

Muhi Sándor