Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2014. 09. 02. nekrológ

2020.10.20

BURA LÁSZLÓ

(1932-2014)

Ne sajnáljátok, és ne irigyeljétek dr. Bura Lászlót! Ne sajnáljátok, mert gazdag, változatos, sikeres, hosszú és szép életet élt, és sokak számára hasznos és értékes életművet hagyott maga után, amely még huzamos ideig jótékonyan hat majd arra a közösségre, amelyben az utolsó pillanatig tevékenykedett, és amely iránt mindvégig felelősséget érzett. Ne irigyeljétek, mert az eltelt évtizedek során mindennek megfizette az árát, így a kevesek közé tartozik, akik adósság nélkül távoznak a világból.

Az ötvenes években Kolozsváron volt tanársegéd, majd tiltott iratok terjesztése miatt börtönbe került. Később rehabilitálták, falun, majd egy szatmári általános iskolában, líceumban volt magyartanár. A 89-es változások előtt is sokat dolgozott, könyveket írt, tanulmányokat publikált, időszakos kiadványokat szerkesztett, doktorátust szerzett, de az életműve kiteljesítésére csak a kilencvenes évek elejétől nyílt igazán lehetőség.

Bura László 1990-ben 58 éves, vagyis abban a korban van, amikor a legtöbben a visszavonulásra, nyugdíjra gondolnak, számára ekkor kezdődik igazán az addig ezer módon, folyamatosan és mesterségesen visszafojtott, akadályozott közösségi tevékenység. Ott bábáskodik a nemzetiségi tanügyi intézményeink, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Iskolaközpont, a BBTE szatmári kihelyezett tagozatának indításánál, újraindításánál, mint igazgató, de kutatásaival, írásaival, publikációival jelentős szerepet vállal a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye életében, a Szatmári Magyar Hírlap megszervezésében, elindításában. Közben egyre-másra jelennek meg könyvei, tanulmányai, írásai, amelyek sohasem öncélú, eleve az asztalfióknak szánt, hanem közérdeklődésre számot tartó, közhasznú munkák. Mindez hogyan volt lehetséges? Érezte, hogy kötelessége haladni a korral, ezért a kilencvenes évek közepétől elsajátította a számítógép kezelését, ezeket az ismereteket folyamatosan, használat közben tovább fejlesztette. Azt is pontosan tudta, hogy a technika csak eszköz, lehetőség, keret, amelyet emberi tartalommal, hasznos tudással kell megtölteni.

80 évesen még dolgozott, tudományos dolgozatokat irányított, előadásokat tartott, időszakos kiadványokat szerkesztett, távolabbi tervei, elképzelései is voltak, ápolta szakmai kapcsolatait, és közben mindvégig megőrizte szellemi frissességét, humorérzékét. Három nappal a halála előtt a városi kórház egyik kórtermében üldögélek az ágya szélén és beszélgetünk, munkáról, betegségről, félbe maradt tanulmányokról, ismerősökről, kollégákról, és közben halkan, hogy a többi beteget ne zavarjuk, viccelődünk zavaros korunk ellentmondásain. Fiatal kolléganő jön látogatóba és Laci mosolyog, sajnálja, hogy nem borotválkozott meg, ha már pizsamába kell fogadnia a kedves vendéget. Ekkor láttam utoljára.

Ne sajnáljuk, és ne irigyeljük Bura Lászlót, hanem próbáljunk a példájából okulni, tanulni, hiszen az ő egész élete nyilvánvaló, megcáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy minden körülmények között lehet és érdemes tevékeny, értelmes és hasznos életet élni.

 

                                                                                                Muhi Sándor