Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


79. 2017. november

2017.11.03

Több fotósorozatot készítettem a hónap elején, többek között egy éjszakai sorozatot Szatmárnémetiről és több kisfilmet, ezekből jó néhányat megosztottam az oldalaimon. Több alkalommal népszerűsítettem a Szatmári Értéktár Facebook csoport oldalt, már több, mint 250 kedvelője van. A kedvelők száma azóta 350 lett. Megkaptam a a Tudomány Napja programtervezetét, 12.55-kor kerülök sorra. CD-ket, DVD-ket másoltam az előadásomhoz, amelyeket szokás szerint szétosztok a hallgatóság között. Közben elromlott a vezetékes telefonunk, a fénybeolvasóm, ezeket javíttattam. A Szatmári Értéktár csoport oldala számára kiegészítettem a szatmári javaslataimat és elküldtem Babos Krisztinának. A javaslataim olvashatóak az oldalon, itt tudtam meg, hogy néhány témakörnek már hozzákezdtek a kidolgozásához. Elküldtem a Sugárút téli számának a borítótervét, illusztrációit, szövegközi illusztrációit valamint a Hiripi Zsuzsannát bemutató írásomat a főszerkesztőnek és a tördelő szerkesztőnek. Készítettem egy logó és egy oklevél javaslatot a Szatmári Értéktár részére. Újra rossz a szkennerem, javitják, Kölcsönadtam Csillának a vetitőmet. Ma az óvodában  gyakorló tanitáson veszek részt, szóltak a BBTE titkárságáról, hogy megérkezett a munkaszerződésem, amit alá kell irjak. Egy ismerősömtől kaptam még a nyáron egy DVD-t, amiről azt gondoltam, hogy ajándék, ez közben elkallódott. Kárpótlásul vittem helyette egy másik DVD-t és egy üveg bort. Ma egy fotós házaspárt látogatok meg, akik rendszeresen közölnek az oldalamon. Megjelent a Korunk novemberi száma, amely az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság tevékenységéről is szól. Van egy hétoldalas irásom benne: Mérhetetlen a gazdagságunk és  a vele járó felelősség. Megkaptam Kolozsvárról az idei munkaszerződésemet a BBTE-vel. Kondorosy Szabolcs irt, a hadifoglyokról szóló kötet bemutatója december 15-16 körül lesz Budapesten. Megirtam, hogy szeretnék részt venni a bemutatón, rendeltem hat kötetet. Meglátogattam a Habarics házaspárt, kaptam tőlük egy bekeretezett fotót, valamint jövő évi, kézi naptárakat. Megtartottam a kurzust, szemináriumot, a hatalmas fotóanyagból két sorozatot és három kisfilmet tettem fel a világhálós oldalaimra. Kaptam a Sugárút főszerkesztőjétől még öt tiszteletpéldányt az őszi számból, megkapta a téli szám szövegét, illusztrációs anyagát, borítótervét. Ma tartjuk a Tudomány Napja Erdélyben konferenciát a BBTE kihelyezett tagozatán. Ezen rövid előadást tartok A gyermekközpontú tanítás alapvető feltétele a hallgatóközpontú oktatás címmel. Megtartottam az előadásomat, értesítettek Budapestről, hogy a könyvbemutató szombaton lesz. Arra kértek, hogy javasoljak időpontot, én 13-15 órát írtam. Megérkezett a meghívó a könyvbemutatóra, december 16-án, 14 órakor lesz a Fekete Sas utcában Budapesten. Értesítettem Pálfi Balázst is, hogy Budapesten leszek és ha ideje van, sort keríthetünk a rádiós beszélgetésre. Értesítettem Miklóst is a helyről, időpontról, lehet, hogy a fia is eljön. Gnandt küldött Elek Györggyel egy példányt abból az albumból, amelynek az előszavát írtam. Valószínűleg vasárnap délelőtt megyek be utána a szerkesztőségbe. Megemlítettem Szilágyi Erzsébetnek, hogy Budapestre megyek, azt írta, hogy ő is részt venne a bemutatón. Örömmel találkozom vele.  Keresett Székely Géza Kolozsvárról, Szatmár megyei néprajzi vonatkozású dolgok érdeklik. Kerestek az Erdélyi Magyar Értéktártól, nem találták a válaszomat. Aztán meglett, valaki a kukába tette, ahonnan utólag előhalászták. Részt vettem az RMPSZ díjkiosztó gáláján, számos fotót, több kisfilmet készítettem, ezeket megosztottam a fészbuk oldalamon. Voltam a Friss Újság szerkesztőségében, megkaptam Gnandt albumát. Én írtam roman és magyar nyelven az album előszavát. Beszéltem a főszerkesztővel arról, hogy nézzék át ők is a Szatmári séták album írott anyagát. Az ígértem, hogy beküldöm ezt november végéig a kéziratot. Székely Géza Kolozsvárról Szatmár megyei néprajzi anyagokat kért, küldtem neki több száz, témakörök, helységek  szerint csoportosított fotót. Megkértem Matusinka Beátát, hogy írjon előszót a Szatmári séták albumhoz. Beáta elvállalta az előszót, rövidesen küldi a szöveget. Megkaptam a meghívót a nagykárolyi szoboravatásra, még aznap felhívott a polgármester úr is, és személyesen meghívott. Részt vettem a BBTE gólyabálján, erről valamint a szemináriumi munkákról több sorozatot, kisfilmeket tettem fel a világhálós oldalaimra. Részt vettem a nagykárolyi szoboravatáson, az eseményről több fotósorozatot tettem fel a világhálós oldalaimra. A polgármester úrtól kaptam egy szép Ady albumot, meg egy példányt abból a kötetből, amelynek a borítóját az én rajzaim felhasználásával készítette Végh Balázs. Szilágyi Ottó létrehozott egy Páskándi Géza oldalt, ahol megtett adminisztrátornak. Még egy nap sem telt el utána, az oldalnak több mint 100 kedvelője lett. Több sorozatot tettem fel a Pannónia, Dacia szállóról készült képekkel, volt, amelyiket néhány óra alatt 350-en osztottak meg. Úgy döntöttem, hogy a harmadévesekkel november 22-én odahaza tartom a kurzust, szemináriumot. Folyamatosan dolgozom a Szatmári séták könyvem, albumom anyagán. Kravatzky úr keresett Németországból, Incze János pontos születési adata érdekelte. Kolozsvárról meghívót kaptam a BMC katalógusának a bemutatójára, november 24.én, pénteken 17 órakor lesz. Ez azt jelenti, hogy nem tudok aznap visszautazni Szatmárra. Megírtam, hogy nem vehetek rész a katalógus bemutatóján. Németh Julia válaszolt, hogy sajnálja, felhívott Székely Géza és felajánlotta, kifizetik az utamat. Azt mondtam, hogy van pénzem szállásra, két napom nincs erre az akcióra, ebben maradtunk. Elküldtem Baranyai Tünde címére a MTN alkalmából tartott előadásom szövegét és illusztrációit. Küldtem még pár fotót az előadásokról, kollégákról, hátha szeretnék használni. Ma jönnek hozzám a harmadévesek látogatóba, rövidesen megkezdem az ezzel kapcsolatos előkészületeket. Tóth-Páll Miklós az Ady társaság részéről szeretne beszervezni valami nagybányai festő tárlatához. Kicsit utánéztem a dolognak, nem vállalhatom. Kritizálják az új nagykárolyi szobrot, részben jogosan. Valószínűleg nem tudják, hogy a bíráló bizottságnak semmilyen beleszólásra nem volt lehetősége, hiszen a sok körülményeskedés után, időhiány miatt egyetlen jelentkező volt és a polgármester ragaszkodott az idei szoborállításhoz. Még az is eredménynek számít, hogy az alkotót sikerült a székről, székekről lebeszélni. Tóth Páll Miklós keresett Az Ady Társaság egy akciójához kért régi szatmári képeket. Eküldte Kocsis István nekrológját, amelyet Gyöngyösi Gábor temetésére írt, ezt közzétettem az oldalamon. Átküldtem a Friss Újság főszerkesztője címére a Szatmári séták szövegét átnézésre. Azt kértem, hogy ha lehet, december közepéig küldjék vissza az átjavított anyagot, hogy az év végéig be tudjam fejezni a kötet szerkesztését. Közben megkaptam Matusinka Beáta előszavát is, a főszerkesztő jelezte, hogy megkapta a küldeményeket és igyekeznek időre átnézni az anyagot. Beáta szerint a naptár és az album anyaga jó úton halad a megvalósítás felé, majd meglátjuk. Megkezdtem a Tereh Géza hagyatékát bemutató anyagok közlését, közzétettem egy kisfilmet Erdős I. Pálról, amelynek a linkjét Betuker Pétertől kaptam. Egy volt tanítványom felajánlotta, hogy legyek a Pannónia Megmentése Egyesület elnöke. Túl sok a feladatom, nem tudtam elfogadni, tessék-lássék elnök sehol sem szeretnék lenni. November 28-án anyagtorlódás miatt létrehoztam a Vízháti Szamolcs facebook oldalt, két óra múlva 70 kedvelője lett. Budapestről kerestek, meg Szejke Judit, a Szeretlek Magyarország műsorban akarnak szerepeltetni minket, csütörtökön utazunk, poénteken jövünk vissza. A Vízháti Szamolcs oldalnak lassan 150 kedvelője van. Budapestről valami űrlapot küldtek, azt mondják, fizetnek a felvételért. Kitöltöttem, visszaküldtem. Ma utazom Budapestre, a szervezők előzékenyek, taxit küldenek utánam szállást foglalnak, reggeliről, vacsoráról gondoskodnak, valószínűleg így is lesz. 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.