Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020. június Szamos Önarckép

2020.10.19

Önarckép

Ha soha nem néznék tükörbe, talán megfeledkezhetnék a koromról, de a fogyó erő, a ráncok, a környezet lépten-nyomon figyelmeztet rá. Most Elek György megtisztelő felkérése emlékeztetett, arra kért ugyanis, hogy foglaljam össze eddigi pályámat. Néhány adattal szolgálhatok, de a tevékenységem céljáról, értelméről nincs mit mondanom, mert mindenkinél mindenből úgyis csak annyi marad, amennyi mások hasznára van.

A kezdet

1945-ben Szatmárnémetiben születtem, apám ügyvéd, anyám tisztviselő volt. Nálunk az olvasás, a kultúra, a művészetek szeretete olyan természetes igény, mint másoknál a folyamatosan felmutatható anyagi gyarapodás. Hárman vagyunk testvérek, szülővárosomban érettségiztem, közvetlenül utána Kolozsváron rajztanári oklevelet szereztem, kicsit később művészeti muzeológiát végeztem a bukaresti N. Grigorescu Képzőművészeti Intézetben.

Előny, de legalább ugyanakkora hátrány, hogy a családban anyai és apai ágon is voltak író, alkotó emberek. Németh Júlia, kolozsvári műkritikus erről írt a Szatmári Friss Újság 2012. októberben megjelent tárlatkrónikájában: Muhi Sándor grafikus, műkritikus, rajztanár, helytörténész és szívvel lélekkel szatmári. A szatmári művelődési élet kiváló ismerője, szervezője. Mondhatni beleszületett ebbe a státusba, hiszen két nagybátyja rajztanár volt: Muhi István Szatmáron, a jeles festőművész, Mohy Sándor pedig szatmári tanárkodását követően a kolozsvári képzőművészeti főiskolán. Ilyen háttérrel könnyű betörni a művelődési életbe, mondhatnánk. De azt is, hogy ilyen háttérből kitörni és önmagára találni, sajátosan egyéni világot teremteni nem könnyű. Muhi Sándornak azonban sikerült.”

A képzőművészet meghatározó szerepe

1968-tól veszek részt a Szatmár megyei képzőművészek közös tárlatain, egyéni kiállításokat rendeztem, szerepeltem országos grafikai biennálékon. Pályakezdő éveim egybeestek Szatmárnémetiben a képzőművészeti élet megyésítés utáni fellendülésével, amelyet a diktatúra legsötétebb évei követtek. A tárlatok mellett Vasile Drăguţi, Soltész József, Gyöngyösi Gábor, Alexandra Titu, Lázár László, Gheorghe Vida, Ágopcsa Marianna írásai, repróim az Arta, Ifjúmunkás, Igaz Szó, Korunk, Utunk, A Hét, Előre oldalain arról tudósítanak, hogy metszeteim, rajzaim, karikatúráim már a hetvenes években országos szinten ismertté váltak.

Többek között a marosvásárhelyi kolléga, Molnár Dénes így írt erről az Új Életben (1978/VIII): „A hazai sajtóban és kiállításokon megjelenő munkái bizonyítják, hogy szükségét érzi a humornak, és ötlete is akad bőven. Grafikáiban ugyancsak felhasznál groteszk, nevettető vagy meggondolkoztató elemeket, a sajtókarikatúrában pedig figyelemre méltó sikereket ért el (pld. Első díj az Ifjúmunkás-pályázaton). Muhi Sándor a marosvásárhelyi Humorszalon 1978-as kiállításán Új Élet-díjban részesült.”

            Ezekben az években már teljesítettem a Román Képzőművészek Szövetségébe való felvétel minden feltételét, de politikai okok miatt rendre visszautasítottak. Röviddel az 1989-es változások után teljes jogú tag lettem, pár héttel később a Szatmár megyei fiók elnökévé választottak.

1995-ben visszatekintő tárlatot rendeztem  a szatmári Művészeti Múzeumban, amelyről Krilek Sándor (Szatmári Friss Újság, 1995. május) írta: „A fiatal grafikus azóta a szó legnemesebb, legveretesebb értelmében beérett, igaz művésszé vált, kiállítások tucatjain vett részt, itthon – a legszűkebb pátriában – s a tágabb hazában, valamint külföldön csodálhatták meg a képzőművészet kedvelői sajátos formanyelvű, senki mással össze nem téveszthető, néha fanyar, néha meghökkentő, de mind erőteljesebb gondolatiságot hordozó, minden fölösleges pátoszt kerülő műveit.”

Tíz évvel később Sike Lajos (Romániai Magyar Szó, 2005. május 5.) így jellemzett: „A 60 éves Muhi Sándor kiállítása esemény Szatmárnémetiben, Erdős I. Pál óta ő a legszemélyesebb hangú és látásmódú grafikus ezen a vidéken.”

Banner Zoltán a szatmári Szamos (2011. június) számában a fentiekhez hasonló erényekről tudósít: „A rajztanári és muzeológia szakot végzett művészeti író, művészettörténész, könyvtervező, grafikusművész Muhi Sándor páratlan intenzitású és átmérőjű tevékenységi körrel gyarapítja a szatmári alkotóemberek példáinak a sorát.”

A kilencvenes évek elején készítettem a Szatmári arcképek sorozatot, 1992-től rendszeresen részt vettem a Hejcei Nemzetközi Alkotótábor munkájában, ahol örökös tag lettem és a helység vezetősége 2010-ben a Hejcéért címmel jutalmazott. A Barabás Miklós Céh tevékenységében az újra indulástól (1994) veszek részt.

Művészi kifejezésmódomban radikális váltás 2010-től következett be. Azóta több új sorozatot mutattam be Szatmáron, Kolozsváron, illetve néhány magyarországi városban: Kortárs közhelyek, A pillepalack kalandja, Az élet szép, Ágak, bogak, emberek, Szamolcs a szamosi szörny. Rendeztem két visszatekintő tárlatot is szülővárosomban ezekben az években, egyet 2016-ban, a másikat 2019-ben a Művészeti Múzeumban.

Portik Blénessy Ágota (Helikon, 2014. április 25) második kolozsvári tárlatom kapcsán jegyezte meg: „Muhi Sándor A pillepalack kalandjai című egyéni tárlatán forradalmasította a kortárs erdélyi képzőművészetről alkotott képünket. Legalábbis: fel, sőt megrázott bennünket. Létezik-e más járható út is, mint a régi, elődeink taposta? Van átalakulás, sikeres metamorfózis? Hogyan tovább? Van-e újrahasznosítás? S ez nem csupán a hétköznapi életben, hanem a művészetekben is aktuális probléma. Hogyan tovább abban a 21. században, amikor már mindent megírtak és megalkottak? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseink megválaszolásának tekinthetjük Muhi Sándor legutóbbi, A pillepalack kalandjai című, március 13- április 4. között a Barabás Miklós Céh székhelyén megrendezett kiállítását.”

            Tervezőgrafikai feladatokat is kaptam. Készítettem plakátterveket, könyvborítókat, szórólapokat, logókat, kitűzőket, névjegykártyákat, szerkesztettem katalógusokat, okleveleket, emléklapokat, fejléceket. Egy időben csak számokból és betűkből komponáltam képeket, később gyerekek rajzait használtam fel, a kilencvenes években a színház előcsarnokában rendezett kiállításomon olyan alkotások voltak, amelyeken szerepeltettem a múlt rendszer kitüntetéseit, jelvényeit, zászlócskáit. A Közhelyek dicsérete sorozat darabjain már nem csak betűk, számok, nyilak jelentek meg, hanem a képekbe kompozíciós elemként beillesztett szövegek is. Mióta az elektronika életem részévé vált, számítógépes grafikákat is készítek. Legutóbb tárlatnyi anyaggal, kéreg képekkel illusztráltam a csíkszeredai Balázs Lajos Cérna és tű 2020-ban, a Gutenberg Kiadónál megjelent kötetét.

Írásaimról

Már a hetvenes évek elején jelentek meg írásaim, amelyek között van húsz nagyobb munka (tankönyvek, albumok, kismonográfiák), több tucatnyi módszertani tanulmány, cikk-sorozat, tárlatkrónika, jegyzet, könyvismertető, paródia, ismeretterjesztő írás. Újságok, heti lapok, folyóiratok állandó munkatársa vagyok, világhálós oldalakat működtetek, öt éve a Sugárút képzőművészeti rovatát szerkesztem. Cikk-sorozatot közöltem, könyvet írtam Szatmárnémeti szobrairól, emléktábláiról, építészeti stílusokról, a térség egyházművészetéről, épületeinek ornamentikájáról, számos évkönyv, jubileumi kiadvány szerzői között szerepel a nevem. 

Írok, mert a műkritika tanult szakmám, és ezen az úton is népszerűsíthetem a képzőművészet, építészet, szülővárosom értékeit, alkotóit. 1990 után nagyon sok pótolni valóm volt az utazás területén, a régi rendszerben ugyanis nem volt útlevelem. Meglátogattam tehát Európa nagy múzeumait, katedrálisait, a kiruccanások nemcsak szakmai gazdagodáshoz vezettek, rácsodálkozásaimat több cikk-sorozatban osztottam meg az érdeklődőkkel.

Csirák Csaba 2008. novemberben, az Építészet Szatmáron című könyvem bemutatása alkalmával az egyházművészettel kapcsolatos tevékenységemről írta: „Muhi Sándor munkásságában külön életmű rangú az a hatalmas szakmai és szervezőmunka, amivel az egyháznak ezeket a pótolhatatlan értékeit megmenti. Megtalál, felfedez, leporol, azonosít, helyére tesz műveket, forgalomban lévő téves helyi művészettörténeti adatokat. Sikeresen folytatja a Reizer Pál püspök úr idejében elkezdett munkát. Kár, hogy azoknak az albumoknak a kiadása nem folytatódik, amelyekből kettő már megjelent a püspök úr életében.”

Írásaim általában hiánypótló jellegűek, a legtöbbet felkérés vagy a szükség szülte. A városismertetőm megírására a frissen létesült szatmári Turisztikai Technikum tanáraként kényszerültem. Műkritikai írásaim mellett rendszeresen kérnek fel képzőművészeti tárlatok megnyitására, ismertetésére, népszerűsítésére.   

Munkám elismeréseként 2004-ben az egyházmegye bicentenáriuma alkalmával dr. Scheffler János Díjat kaptam. Könyveim, írói, tudományos munkásságom az RMPSZ Tudományos Tanácsa Apáczai-díjjal (2004), illetve a díj ezüst (2008), majd az arany fokozatával (2016) jutalmazta, Szatmárnémetiben több alkalommal a Kiadói Év Díjában részesültem. A Bocskai István Társaság Díját 2019-ben vehettem át, ezzel az életművemet értékelték.

                                                      Fél évszázadon át tanítottam     

           Életem nagy ajándékának tartom, hogy a múlt századvég változásaival cselekvő részese lehettem tanügyi rendszerünk átalakításának. Tanítottam elemi és általános iskolában, dolgoztam képzőművészeti, elméleti, pedagógiai líceumban, turisztikai technikumban, pedagógiai főiskolán, egyetemen, jártam szakfelügyeletekre, gyakorló tanításokra, tartottam szakmai előadásokat. Vizsgáztam és vizsgáztattam, voltam szülői bizottsági elnök, a Szatmár megyei rajztanárok elnöke, több olyan táborban tevékenykedtem, amelyeket az országos rajzversenyek győztesei számára szerveztek. Továbbképzőkön vettem részt és tartottam továbbképzőket, köri üléseket a kollégák számára, érettségiztettem, tagja voltam államvizsga- és fokozati vizsgabizottságoknak, versenyvizsga bizottságoknak. Előadóként részt vettem a kilencvenes években a BBTE magyar nyelv és irodalom fakultása által szervezett reformpedagógiai táborok tevékenységében, a Collegium Transsylvanicum tankönyv pályázatain, az Erdélyi Tankönyvtanács felkérésére magyarra fordítottam több rajz tankönyvet. A minisztérium kisebbségi osztályának felkérésére segítettem lefordítani az óvodai és elemi iskolai kerettantervek képzőművészeti nevelésről szóló részét magyarra.

Alapvetően fontos volt számomra az általános iskolai rajztanítás, tanítványaim számos helyi, országos és nemzetközi tárlaton szerepeltek sikeresen, országos díjakat nyertek, munkáikkal több kötetet (Dsida Jenő: Az én dalom, A hattyúleány) illusztráltak.

A líceumi oktatás számára készítettem a Kulcs a vizuális művészetekhez című tankönyvet a kilencvenes években, amellyel elnyertem a Collegium Transsylvanicum Alapítvány ösztöndíját.

A rajztanítás módszertanával behatóbban 1990-től, a pedagógiai líceum tanáraként kezdtem foglalkozni. A főiskolai, egyetemi képzés Szatmáron először a Nagybányai Egyetem kihelyezett tagozatával indult 1998-ban, ezt követte a Babeş-Bolyai Tudományegyetem helyi tagozatának létesítése 1999-ben, később a Nagyváradi Egyetemnek is lett ilyen intézménye városunkban. Mindhárom helyen tanítottam és ezzel párhuzamosan természetesen tanultam. Két évtizeden át a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Kihelyezett Tagozatán dolgoztam óraadóként. Szakmai segítséget nem kaptunk, kezdetben úgy gondoltam, hogy a képzést szemléltetőkkel, reprodukciókkal, kis példányszámú módszertani füzetekkel (Rajzoljunk együtt, A képzőművészet alapelemei – Szatmárnémeti, 2000) is hatékonyan segíthetem, de a munka összetettsége olyan új feladatokat kreált, amelyek egy egészen más szintű, állandóan bővíthető, letölthető, vetíthető és széles körben felhasználható szövegek és képanyag összeállítására ösztönöztek. Így született a Szemléltetők címet viselő, máig folyamatosan alakuló, módosuló DVD, erről vált le a későbbiekben a Reform, illetve a Témaajánlatok az óvodától az egyetemig címet viselő CD. Ezeknek betudhatóan nem csupán a tanítás, a szemináriumok, a gyakorló tevékenységek minősége változott, hanem megsokszorozódott a vizuális nevelésből magyar nyelven írt tudományos dolgozatok száma is Szatmár megyében.

2004-től tagja vagyok az RMPSZ Tudományos Tanácsának, 2015-től az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságnak. Pedagógusként 2003-ban Ezüstgyopár-díjat, pedagógusi életmű-díjat kaptam, valamint 2007-ben a Gh. Lazăr Oklevél első fokozatát.

Jó félévszázados szolgálat után mostanában vettem búcsút a tanügytől, ebből az alkalomból írtam: „Addig válhat el az ember emelt fejjel, saját elhatározásból pénzkereső szakmájától, amíg maradéktalanul eleget tud tenni az elvárásoknak és hatékonyan képes ellátni a feladatait. Az evést sem akkor kell abba hagyni amikor elteltünk, vagy elveszik a tányérunkat.”

Világháló, Szatmári séták

Jó tíz éve honlapot létesítettem, amelyen jelenleg több kötetnyi szöveg és a képek ezrei láthatóak, eddig félmillió látogatója volt a világ minden részéről, de az oldallátogatások száma ennek a sokszorosa. Itt osztom meg a helyi építészettel, ornamentikával, képzőművészettel, rajztanítással kapcsolatos anyagaimat, módszertani tanulmányaimat, művészeti írásaimat, témaajánlataimat vizuális nevelésből, nemrég belenéztem, egyetlen nap alatt ezernél is többen keresték fel. Munkaeszköz, hiszen itt láthatták viszont a hallgatók, kollégák, érdeklődők a kurzusok, szemináriumok, gyakorló tanítások, szakfelügyeletek képanyagát. Ehhez a fentieken kívül igénybe vettem többek között a saját, 5000 tagot számláló Facebook oldalamat, valamint a BBTE kihelyezett tagozatának oldalát.

            A Szatmári Kultúra hat éve létesült. Váratlanul megszűnt a megye egyetlen magyar nyelvű kulturális kiadványa, ezért olyan elektronikus lapot hoztam létre, amelyen naponta a szatmári kultúrával kapcsolatos információk, írások, fotók, reprodukciók tucatjait osztom meg az érdeklődőkkel. Akadnak bőven, hiszen már több, mint 5100 kedvelője van, először itt indítottam el a kultúrtörténeti vetélkedőket, amelyen a résztvevők oklevelek százait nyerhették. A fórum rövid idő alatt olyan népszerűvé vált, hogy az anyagtorlódás miatt be kellett indítanom a Régi Szatmár oldalt is. Ez még látogatottabb, jelenleg közel 6000 kedvelője van.

         A visszajelzésekből nyilvánvalóvá vált, hogy a fotóknál népszerűbbek a kisfilmek, az írott szövegeknél a mozgóképes, gazdagon illusztrált, zenei aláfestéssel kiegészített magyarázatok. Ezért létesítettem 2015 nyarán youtube csatornát, amelyre több, mint 150 magam készítette művészettörténeti, kultúrtörténeti, helytörténeti kisfilmet töltöttem fel.

            A Szatmári sétákat 2017-2018-ban szerveztük, az előkészítésben, rendezésben, népszerűsítésben meghatározó szerepet vállalt Matusinka Beáta és Elek György a Szatmári Friss Újság részéről. Erről 2018-ban egy kis kötet is megjelent Szatmári séták címen. A karantén idején sem szüneteltek a virtuális séták, vetélkedők, a helyzetből adódóan ezek népszerűsége nőtt.

            A fentiekből kitűnik, hogy állandóan változó, alakuló világunkban, nemzeti kisebbségként nem válogathatunk a feladatokban, tesszük, amit ránk rónak a körülmények. Ez nem áldozat, hanem olyan kötelesség, amelynek teljesítése egyben örömforrássá is válhat.

Nős vagyok, a leányom történelmet tanít a szatmári Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban, van két gyönyörű unokám. Tapasztalataim szerint még 75 évesen is tartogathat mindenki számára hasznos feladatokat, örömöket, felfedezéseket, meglepetéseket az élet.

 

                                                                                                                        Muhi Sándor