Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14. Kilencvenes évek

2020.04.25

Kilencvenes évek

Az úgynevezett „átmeneti” időszakban sem szüneteltek a képzőművészeti események, kiállítások, bár ezeket szerényebb keretek között rendezték, csökkent a hivatalos támogatás, katalógusokat alig nyomtattak.

            1994 májusában a Művészeti Múzeum termeiben nagyszabású tárlat nyílt. A krónikás, Emilian Onciu szerint ez volt az utóbbi négy év legjelentősebb kiállítása. Ezzel a megállapítással lehetne vitatkozni, ehelyett inkább felsoroljuk a kiállító művészek neveit: Radu Ciobanu, Aurelia Călinescu, Alexandru Badea, Erdei István, Ion D. Ion, Maria Gheorghiade, Ioan Gozman, Cristina Gloria Oprişa, Liviu Paul, Dorel Petrehuş, Lucian Oşan, Ion Pop, Parádi Hajnal, Cornel Pop, Nicolae Pop, Ion Popdan, Muhi Sándor, Adrian Negruţ, Nyiri Zoltán, Maria Olteanu, Iudita Sasu, Ion Sasu, Szatmári Ágnes, Szilágyi Béla, Wermescher Erika, Gheorghe Stănică, Dan Sorin Şuta.

                        Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyire megerősödött a szatmári képzőművészek csoportja, mint az a tény, hogy a közel harminc kiállító döntő többsége felsőfokú képzőművészeti végzettséggel rendelkezik, tízen végleges, illetve ideiglenes tagjai a Romániai Képzőművészek Szövetségének.

Az 1994–es téli tárlat az újközponti Galéria két kis termében volt megrendezve, a fentieknél lényegesen szerényebb körülmények között. 17 művész közel ötven munkát állított itt ki.

Megnőtt ezekben az években az érdeklődés a képzőművészeti alkotások iránt Szatmárnémetiben is. Különösen turistaszezonban a két galériában elég sok festmény, grafika, kisplasztika  talált vásárlóra. Ennek az örvendetes ténynek többek között az volt a magyarázata, hogy Kelet–Európában a lényegesen alacsonyabb életszínvonal miatt viszonylag olcsón lehet hozzájutni nívós alkotásokhoz. A vásárlók többsége sajnos nem az alkotások üzenetét, hanem azok nevetségesen alacsony árait fedezte fel.

Sok olyan vásárló akadt, aki innen vándorolt ki, és nosztalgiából vett magának aprópénzért „hazai emlékeket”, de voltak olyanok is, akik felismerték az itteni művészet komplex üzenetét a náluk divatos posztmodern, tagadásra, tiltakozásra, polgárpukkasztásra szánt produktumokkal szemben.

Ami a fentiek negatív kísérőjelenségeként említhető, az a helyi művészek fokozott igazodása az átlagvásárló elvárásaihoz. Ez nehéz gazdasági körülmények között végső soron természetes folyamatként is felfogható. Arra, hogy milyen folytatás várható ettől a kezdettől, választ ad a jól ismert idézet: „vigyázó szemetek Párizsra vessétek”…

1995–ben több egyéni kiállítás nyílt:

            • A Vécsey–házban Ion Popdan festészeti kiállítását lehetett megtekinteni, ugyanott nyitotta meg májusban Muhi Sándor gyűjteményes tárlatát.

            • A Megyei Múzeum épületében a Szatmári Művészeti Iskola 90 éves fennállása alkalmából nyílt gyűjteményes tárlatot láthatta a közönség, ugyanitt Szilágyi Béla rendezett kiállítást festményeiből.

 A Sugárúti Galériában Radu Ciobanu, Ion Sasu és Aurel Cordea állította ki alkotásait.

            • Ebben az évben volt Szatmáron, a Vécsey–házban az avasfelsőfalusi képzőművészek csoportos bemutatkozása.

• December végén az újközponti Galériában a szatmári művészek kollektív tárlata nyílt meg.

• A két galériában állandó jelleggel, eladással egybekötött kiállításokat lehetett látni, a helyi lapok, a kábeltelevízió, rádió rendszeresen tudósított a képzőművészeti élet eseményeiről..

A képzőművészeti élet szempontjából az 1996–os év, mint látni fogjuk, még gazdagabbnak tűnik. A mérleg ennek ellenére nem kedvező. A tömegízléshez való igazodás egyre nagyobb teret hódít nálunk is, és ez a különben feltartóztathatatlan folyamat — mint már sok helyen — előbb–utóbb itt is azt eredményezi majd, hogy a művészek jelentős része gazdagabb lesz pár ezer lejjel, de ugyanakkor szegényebb az önkifejezésbe vetett hitével.

Ebben az évben is számos egyéni és közös tárlatot láthatott a közönség, ezek között rendhagyó kísérletek is akadtak.

Áprilisban Ion Sasu a Történelmi Múzeum előtti téren állította ki rajzait, egy hónapra rá a Szatmári Filharmónia előcsarnokában festményeit mutatta be. Májusban Minerva Radu Mărginean nagyszabású kiállítást rendezett a Művészeti Múzeumban, Erdei István az újközponti Galériában állította ki festményeit és terrakotta–szobrait, Ion D. Ion Avasfelsőfaluban nyitott egyéni tárlatot, és még sorolhatnánk.

1996. április 25–én, este 9 órakor, teljes sötétségben kezdődött el az újközponti Galériában a Kiáltás címet viselő tárlat megnyitója. A nagyváradi, kolozsvári, szatmárnémeti művészek és a kolozsvári és nagyváradi főiskolások egy csoportja egyfajta polgárébresztőnek szánta ezt a rögtönzések, üvöltések, fényhatások és műalkotások egyvelegéből összegyúrt hibridet. Polgárság nem lévén, a jórészt kollégákból álló, amúgy éber közönséget ébresztgette és pukkasztgatta az „elszánt” kis csapat. A zseblámpák kihallgatásokat idéző, cikázó fényével, no meg váratlan felkiáltásokkal bevezetett esemény képzőművészeti anyagában kissé elszigetelten, de néhány figyelemre méltó fotót, technikailag nívósan kivitelezett alkotást is felfedezhetett az immár „felébresztett”, „közömbösségéből” kizökkentett látogató.

Hasonló kísérletet láthatott a szatmárnémeti közönség májusban a Közigazgatási Palotában. A toronyban fotók, montázsok, installációk sorakoztak — és egy igazi bárány, piros masnival a nyakában. A szervezők (nagyjából ugyanazok, mint az előző tárlat–előadás rendezői) papírrepülőket osztogattak, vetítettek, papírlabdával célbadobós játékokat rendeztek.

 Fesztivál keretében került sor, és érdekes színfoltja, kuriózuma volt a város képzőművészeti életének. Akire nem hatottak a látottak, az kárpótlásul élvezhette a város 86,5 méter magas tornyának tetejéből a szeme elé táruló panorámát…

Ettől az évtől képzőművészeti tárlatokat rendezett a Szatmári Tanügyiek Háza is. Azóta — úgy tűnik — hagyomány van kialakulóban, és a megyeközpont kiállító helyiségeinek száma az említett intézmény tágas előcsarnokával gyarapodott. Itt elsősorban művésztanárok kiállítását lehet megtekinteni.

1996–ban két közös kiállítást is rendeztek a szatmári művészek a Dacia Felix Bank földszinti csarnokában. Júliusban 20 művész 25 munkáját, novemberben 30 művész 36 alkotását lehetett látni ugyanitt.

Ezzel az utóbbi eseménnyel párhuzamosan került sor a nagybányai festőtelep centenáriuma kapcsán egy nagyszabású kiállításra a Művészeti Múzeum emeleti termeiben, amelyen Popp Aurél, Tóth Gyula, Litteczky Endre, Mohy Sándor, Kövesné Szabados Irma, Szatmári Jolán, Stigma Erzsébet, Gáll Ferenc, Erdős I. Pál, Góth Móric és T. Rácz Péter munkáit láthatta a közönség. Szatmárnémeti és a művésztelep kapcsolatáról, annak hatásáról beszélgetést rendeztek ugyanitt meghívott művészettörténészekkel, amelynek moderátorai Erdős Judit és Kiss Imola muzeográfusok voltak.

A múzeum földszinti termeiben Erdős I. Pál emlékkiállítás nyílt, a művész születésének 80. évfordulója alkalmából. Ekkor nyitották meg újra az 1987–ben elhunyt művész felújított emlékházát a Pannónia–átjáróban.